Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző

Nagy változás jön mától a Liszt Ferenc repülőtéren

Hivatalosan is átadták a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az InfoRádióban elmondta, a tervezésnél és megvalósításnál is az volt a cél, hogy mindenféle légitársaság igényét ki tudják szolgálni.

Ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a Pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket.

A legújabb repülőtéri beruházás megépüléséhez mindössze másfél évre volt szükség. A beruházás teljes költsége eléri a 7,8 milliárd forintot (25 millió eurót), amit a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott.

Az új létesítményre nagy szükség volt, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren immár négy éve folyamatosan két számjegyű, sokszor 14-15 %-os az utasforgalom növekedése, a nem-schengeni desztinációkra pedig még ennél is nagyobb bővülés a jellemző. Idén nyáron már 44 légitársaság kínált 130 úti célra közvetlen repülőjáratot Budapestről, míg augusztusban újabb utasforgalmi csúcs dőlt meg, amikor az év nyolcadik hónapjában 1 527 620 induló és érkező utast regisztráltak.

Az új, háromszintes épület felső szintje az induló utasoké, a középső az érkezőké, a földszinti rész elsősorban a repülőtéri kiszolgáló járművek parkolására szolgál, valamit a repülőkhöz járó buszok itt tudják majd felvenni és letenni az utasokat - tudta meg az InfoRádió Hardy Mihálytól, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatójától.

Noha most volt a hivatalos átadás, a móló egyes részeit már augusztus eleje óta használják, de az első utasfolyosót csak most, csütörtökön az American Airlines philadelphiai járatával, egy Boeing 767-es széles törzsű repülőgép dokkolásával helyezték üzembe.

Az új utasmólón a tíz beszállítókapu 27-féle beszállítási variációt tesz lehetővé,

mert a tervezésnél figyelembe vették, hogy nagyon eltérő igényű légitársaságokat kell kiszolgálni, lehetőleg ugyanazokról a kapukról és lépcsőházakról.

"A nem schengeni célpontokra járó ultradiszkont társaságok számára megmarad a gyalogos ki- és beszállítás lehetősége, de ugyanerről az utasmólóról indulnak majd az ötcsillagos öböl menti társaságok extra kényelmet nyújtó gépei is" - mondta Hardy Mihály, és hozzátette, a korábbi fapados "bádogterminált" már az építkezés elején elbontották, de

a repülőtér másik felén még áll a gyalogos beszállást szolgáló építmény.

"A 2A oldalon, a schengeni járatoknál még használják, de az az épület korábban is ideiglenes megoldás volt, és párhuzamosan a B oldali utasmóló átadásával elkezdődött az előkészítése a schengeni oldalon egy komplett új terminálépület megépítésének, amelyből ugyanilyen utasmólók is belógnak majd a repülőtéri betonra. Erről a napokban várható döntés, utána kezdődik a tervezés" - mondta a kommunikációs igazgató.

Látványos time-lapse videó az építkezésről:

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×