Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző

LMP: elfogadhatatlan az MTA állami felügyelet alá vonása

Elfogadhatatlan az irány és a módszer is, ahogyan a kormány állami felügyelet alá akarja vonni a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) - közölte Szabó Szabolcs, az LMP-frakció tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a kormány egyeztetésre lehetőséget sem adva akar törvényt módosítani és elfogadtatni egy olyan költségvetési törvényt, amely az Akadémia költségvetésének jelentős részét, mintegy 28 milliárd forintot direkt kormányzati befolyás alá vonna.

Azt is mondta, elfogadhatatlan az a szemléletmód is, hogy államosítani akarják MTA egy részét és az ott folyó kutatást, hiszen "ez szembemegy a kutatás szabadságának elvével, amely egy normális országban működni szokott" - fogalmazott.

Közölte, ő korábban a CEU elüldözését könyvégetéshez hasonlította, most az MTA "megregulázását" a könyvtár elégetésének tekinti.

Volt már példa hasonló intézkedésre, 1949-ben Gerő Ernő vezetésével és közbenjárására az akadémikusok majdnem kétharmadát kirúgták - jegyezte meg Szabó Szabolcs.

Mint mondta, az LMP-frakció semmilyen költségvetést és törvénymódosítást nem fog megszavazni, amely az Akadémia függetlenséget támadja. Hozzátette: egyetértenek az Akadémia vezetésével, amely azt kéri a kormánytól, hogy vonja vissza ezeket a javaslatokat, és felajánlják nekik támogatásukat a szabadságukért vívott küzdelemben.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×