Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.89
bux:
146120.82
2026. november 3. kedd Győző
Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél 2018. április 17-én. Gyárfás Tamást gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Igyekeztek vakvágányra vinni a Fenyő-ügyet

Újabb bizonyíték van arra, hogy a nyomozását megpróbálták akadályozni az elmúlt húsz évben.

Egy bírói leirat szerint befolyásos emberek kísérelték meggátolni a 2011-ben újraindított nyomozást – írja a Magyar Idők.

A lap úgy tudja, hogy Jozef Rohác 2009-es elfogása után „elfelejtették” összehasonlítani a férfi DNS-ét Fenyő János gyilkosának DNS-hordozójával,

amit a gyilkosság helyszínétől nem messze eldobott sapkájából rögzítettek. Ezt végül csak 2011-ben tették meg, és az azonosság alapján ítélték végül életfogytiglanra a szlovák maffiózót.

A bérgyilkosság után tizenhárom évvel pedig reális volt a veszélye annak, hogy az elkövetői kör – kapcsolataik segítségével – Rohácot is megakadályozza a vallomástételben. A szlovák bérgyilkos élete is veszélyben forgott volna, ha beszél.

Az 1998-as merénylet felbujtásával meggyanúsított Gyárfás Tamás az ügyészek szerint

ismeretlen forrásból információkkal rendelkezett a Fenyő-gyilkosság felbujtójának felkutatására indított nyomozás állásáról,

és a vele szemben beszerzett bizonyítékok mibenlétéről - írja a lap, amely úgy tudja, vizsgálják azt is, hogy a Fenyő-ügyben bűnpártolással meggyanúsított Ihász Sándor még fővárosi főügyészként hivatali helyzetével visszaélve nyújtott-e bármilyen segítséget Gyárfás Tamásnak.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve simét nagyobb esés van kibontakozóban a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×