Infostart.hu
eur:
381
usd:
321.18
bux:
128083.4
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Azonosították az Árpád-ház DNS-ét – lapszemle

A Világgazdaság a magyar orvoshelyzetről közöl cikket. Azonosították az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t – írja a Magyar Idők. A Magyar Nemzet írása szerint Ausztriában a szlovák határ menti településeken egyre több a szlovák család. A Portfolio szerint a német nagyvárosok központjaiból kitilthatják az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású dízeles autókat. A Világgazdaság a magyar ruhaboltok év eleji leárazásáról ír. 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében nem változott a korábbi évekhez képest – írja a Pénzcentrum.hu.

A Világgazdaság arról ír, hogy Magyarországon százezer lakosra 309 orvos jut, míg ez a szám az Egyesült Királyságban 278, Romániában 276, Lengyelországban pedig mindössze 232. Ezzel az adattal Magyarország így is az uniós középmezőny alján található, ráadásul a lakosság több mint 11 százaléka olyan településen él, ahol nincs felnőtt háziorvosi rendelő, a gyermekorvosok harmada pedig nyugdíj előtt áll.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: az Országos Onkológiai Intézet által vezetett nemzetközi kutatócsoportnak sikerült azonosítania az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t. A mintákat III. Béla és felesége maradványaiból nyerték, így a székesfehérvári, a történelem során felbolygatott királysírokban is megállapítható lehet, kik a házaspár felmenői, illetve leszármazottai. Kásler Miklós professzor a lapnak elmondta: az Árpád-házi uralkodók nem finnugor, hanem eurázsiai eredetűek.

A Magyar Nemzet írása szerint Ausztriában a szlovák határ menti településeken egyre több a szlovák család, van olyan falu, amelynek óvodájában minden második gyermek a határ túloldaláról származik. Sokan az alacsonyabb ingatlanárak és a magasabb életszínvonal miatt települtek át a határ osztrák oldalára, amit csak fokoz Pozsony közelsége. A folyamat Magyarországon is megfigyelhető, Mosonmagyaróváron például nagyjából 800 szlovák állampolgár él.

A Portfolio cikke szerint a német nagyvárosok központjaiból kitilthatják az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású dízel motorral szerelt autókat. A Szövetségi Közigazgatási Bíróság várhatóan holnap dönt a kérdésről, amely erősen megosztja a közvéleményt. A lépésre a gazdasági portál szerint a magyar döntéshozóknak is gyorsan kell reagálniuk, hogy Magyarország ne váljon a használt német dízelautók lerakatává.

A Világgazdaság arról ír, hogy hiába látható a magyar ruhaboltokban év elején jelentős leárazás, a statisztikai hivatal által mért áresés jóval kisebb, mint amekkorára az akár 50 százalékos leértékelések alapján gondolnánk. Részletek a Világgazdaságban, és az InfoRádió 9 óra után kezdődő Üzleti reggeli című műsorában.

A Pénzcentum.hu összeállításából kiderül: a legfrissebb statisztikai adatok szerint 2017-ben a boltos kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma összességében nem változott a korábbi évekhez képest. A havi bruttó átlagkeresetek a munkaerőhiány miatt emelkedtek, 2017 decemberére az eladóknál, pénztárosoknál, árufeltöltőknél 206 ezer forintra nőtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×