Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Több pénz fog kelleni a művészjáradékok kifizetésére

Több pénz fog kelleni a művészjáradékok kifizetésére

További költségvetési forrást kér a kormánytól a Magyar Művészeti Akadémia a művészjáradék március elsején induló folyósításához. Az elfogadott büdzsé ugyanis havi 7-800 kifizetésre lenne elegendő, azonban eddig már majdnem 1100-an jelentkeztek.

Idén január elseje óta igényelhető a művészjáradék a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Titkárságán. Az MMA kezdeményezésére az új, rendszeres havi juttatás bevezetéséről az Országgyűlés döntött tavaly év végén.

A járadékra azok a 65 éven felüliek jogosultak, akik törvényben meghatározott művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek és ezt igazolni tudják, valamint nem kapnak más – jogszabályban meghatározott – hasonló jellegű juttatást. Tehát a kettős javadalmazás ki van zárva.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az InfoRádiónak elmondta, a valamivel kevesebb, mint 1100 kérelem közül nem egészen két tucatot kellett elutasítaniuk, leginkább az életkor vagy a nem megfelelő díjak megléte miatt. Az elfogadott díjak közé tartozik például a Munkácsy Mihály-díj, az Ybl Miklós-díj vagy a Jászai Mari-díj is.

Március elsejétől folyósítják az öregségi nyugdíjminimumhoz kötött jelenleg havi 121 125 forintot.

Kucsera Tamás Gergely szerint a március 15-ei kitüntetéseket követően állhat be az a szám, ami alapján meghatározható lesz a jogosultak köre. De miután eddig nem volt kimutatás arról, hogy hányan kaphatnak művészjáradékot, ezért csak megbecsülni tudták a számukat.

Az állami költségvetésből így mintegy 700 művésszel kalkuláltak.

A főtitkár hozzátette, valószínűleg áprilisban fordulnak majd a kormányhoz, hogy emeljék meg a rendelkezésre álló forrás összegét. A számok alapján ez az eddig elkülönített összeghez képest 50 százalékkal több pénz lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×