Életpálya

„Azt írta, hogy segítsek felnevelni a testvéreimet (...) Azért mert én vagyok a legidősebb. És mamának is írt, hogy ő már tudja, hogy meg kell halni, csak azt nem tudja, hogy miért. Ilyen pici papírdarabkákra írta, nem voltak igazán levelek, hanem cédulák.” Ezek Batonai Margit megrendítő szavai kivégzett apja, Batonai László börtönből írt utolsó üzenetéről. A családot kétszeres veszteség érte az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után. A megtorlás során Batonai Lászlót fivérével közös perben ítélték halálra.

Cegléden született 1927-ben. Hat elemit végzett, segédmunkásként és gazdasági cselédként dolgozott. 1945-ben internálták, majd háborús bűncselekmények vádjával hat hónap javító-nevelő munkára ítélték. 1948–1950 között letöltötte sorkatonai szolgálatát, ez idő alatt meg is nősült. Leszerelése után egészen a letartóztatásáig a Budafoki Kartonlemezgyárban dolgozott. Felesége a negyedik gyermeküket várta, amikor letartóztatták. Tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának.

A forradalom első napjaiban nem vett részt az eseményekben. Testvérével, Istvánnal november 1-jén jelentkeztek nemzetőrnek a budafok-tétényi rendőrkapitányságon, ifj. Schmidt Vilmos parancsnok járőrszolgálatra osztotta be mindkettejüket. November 4-ig kétszer volt szolgálatban, a Balatoni úton ellenőrizte az áthaladó járműveket. A vádirat szerint a testvérek november elején két géppisztolyhoz és lőszerekhez jutottak, amiket előbb hazavittek, később Batonai László munkahelyén, a kartonlemezgyárban rejtettek el. Az első géppisztolyt egy ismeretlentől kapták, a másodikat a lőszerekkel együtt találták. 1956. december végén találkoztak Varga Józseffel, a majdani per első rendű vádlottjával. Varga szintén nemzetőr volt, és november 4-e után a Balatoni út környékén harcolt a szovjet intervenciós csapatok ellen is. Partizánparancsnokként mutatkozott be. Elmondta, hogy Maléter Pál helyettese, az ellenállás folytatását szervezi, amihez 240 ezer felfegyverzett felkelő áll rendelkezésre a Bakonyban, a Vértesben és a Kamaraerdőben. Utóbb a tárgyaláson azt vallotta, mindezeket csak hősködésből találta ki, „hogy tekintélyt szerezzek azok előtt, akiknek ezt elmondtam.”A két testvért sikerült megnyernie, vállalták, hogy bekapcsolódnak az ellenállásba, sztrájkra buzdítják a munkásokat, és amikor az ENSZ-csapatok majd bevonulnak az országba, belső erőként, fegyveresen csatlakoznak hozzájuk. Január 10-én két géppisztolyt és hat kézigránátot, valamint lőszereket kaptak Vargától, másnap pedig egy TT-pisztolyt. A fegyvereket és lőszereket egy budafoki pincében rejtették el. „(...) célunk az volt, hogy egy esetleges újabb fegyveres akció esetén a fegyvereket és lőszereket a munkáshatalom megdöntésére használjuk fel” – áll Batonai László szájába adott vallomásában.

Batonai Lászlót fivérével együtt tartóztatták le 1957. január 14-én. A Budapesti Helyőrség Katonai Bíróságának Odler János hadbíró főhadnagy vezette tanácsa statáriális tárgyaláson fegyver-és lőszerrejtegetés vádjával 1956. január 22-én halálra ítélte. A szervezkedés vádja nem merült fel, a bejelentési kötelezettség elmulasztásának vádját, miszerint tudott arról, hogy Varga József fegyvert és lőszert rejteget, de ezt nem jelentette, a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Batonai László azzal védekezett, hogy a fegyvereket félelemből rejtette el: „(...) azt mondták, hogy a nemzetőröket az oroszok kiviszik”. A bíróság indokoltnak tartotta a legsúlyosabb ítélet kiszabását „figyelemmel arra, hogy az országban még mindig nagyobb mennyiségű fegyver és lőszer van kint a lakosságnál, amely tényből következik, hogy országunkban a közrend és köznyugalom még mindig igen komoly mértékben veszélyeztetve van”. Kegyelmi kérvényét ennek ellenére felterjesztették az Elnöki Tanácshoz, de azt 1957. január 30-án elutasították. Testvérével együtt végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán 1957. február 5-én.

Forrás, szakirodalom:

Varga József és társai HL (Rgt.) 2057/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Kőrösi ZsuzsannaMolnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet, Budapest, 2000.

Odler János pályája

Idézetek

Batonai Margit az édesapja kivégzéséről:

„Nem tudom, hogy a Kozma utcában hol végezték ki aput, de úgy rémlik, mintha azt mondták volna, hogy anyu vihet be neki cigarettát vagy mit, és akkor bement. Odaadták a ruháját, és megmondták, hogy már kivégezték. Akkor a nagymamám vigyázott ránk, az apu édesanyja. Aztán emlékszem, anyu bejött, elmondta, és akkor elájult. Mindenki sírt. Azt tudom, hogy nagyon bántott, mert amikor anyu megmondta, hogy kivégezték, utána három hónapig nem jártam iskolába. A szívem ... Azt hiszem, hogy mindenkire haragudtam. Azt hiszem, hogy őt szerettem a legjobban.”

(Kőrösi Zsuzsanna – Molnár Adrienn: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet. Budapest, 2000. 59. p.)

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

A Népszabadság egy nappal Batonai kivégzését követően

Furcsa közöny

„Az egyik pesti üzem pártszervezetében hallottuk a következő kijelentést: „Talán könyörögjünk a volt párttagoknak, hogy közénk jöjjenek?” Ez volt az IB-elnök válasza arra a szemrehányásra, hogy az MSZMP szervezet még mindig nem találta meg a közeledést az egyes volt MDP-tagokkal, akik az október-novemberi események után nem ocsúdtak még fel, s távol maradtak a párttól. Persze, az igaz, hogy „könyörögni” nem kell. (...) a fiatalabb elvtársak nem azért kerültek válságba, mert gyenge emberek vagy „ingadozók” lennének, hanem azért, mert éppen elég történt ahhoz, hogy nehéz legyen egy csapásra eligazodniuk az eseményekben.”

Mennyi külföldi segélyt kaptunk eddig?

Hivatalos szervek közlése szerint január 31-ig mintegy négyszázmillió forint értékben 6346 vagon különféle élelem érkezett hazánkba a népi demokratikus országokból. (...)

(Képaláírás)

Tegnap este újból megindult a kísérleti televíziós adás. Képünkön Czakó Győző elindítja a filmközvetítő, filmbontó gépet, amely a filmképet elektromos jelekké alakítja át.