Életpálya

A Baross tér egyike volt azoknak a stratégiai fontosságú csomópontoknak, ahová az 1956 októberében kirobbant fegyveres felkelés különösen gyorsan átterjedt. A forradalom napjaiban jól szervezett felkelőközpont jött itt létre, amelyet november 4-én a szovjet csapatok tűzharcban felszámoltak. A felkelők egy része letette a fegyvert, többen azonban a környéken szerveződő kisebb csoportokban folytatták a fegyveres ellenállást. Ilyen csoport működött a Landler Jenő utca és a Dózsa György út sarkán lévő Fürj vendéglőben, amelynek parancsnoka egy ideig Palotás volt.

Palotás József Szombathelyen született 1935-ben. Korán nevelőszülőkhöz került Sárvárra, majd 1950-ben két évre az aszódi javítóintézetbe, ahol kitanulta a kovácsmesterséget. Előbb a sárvári cukorgyárban helyezkedett el, majd Tatabányán lett csillés. Miután szerencsésen túlélt egy bányaomlást, megnősült, és feleségével Ceglédre költözött. Egy gyermekük született. Rövid ideig a helyi Gépgyár és Vasöntödében volt lakatos, innen lépett be a téeszbe, ahol 1955 nyaráig dolgozott, amikor behívták katonának. Betegsége miatt 1956 márciusában leszerelt.

A forradalom első napjaiban folytatott tevékenységéről nem sokat lehet tudni. A Baross téri nemzetőrökhöz október 30. körül csatlakozott, a csoport felmorzsolódását követően került a Fürj vendéglőbe, amelynek november 6-7. körül már a parancsnoka volt. „Mi körülbelül öten voltunk, mondták, hogy ez az én csoportom, annak én leszek a parancsnoka (...)” – vallotta a kezdetekről. A Landler Jenő u. 44. sz. alatt működő bázist a nemzetőrség egyik egységének tekintette, amelynek elsődleges feladata a rend fenntartása és a bűncselekmények megakadályozása volt. A csoport kapcsolatot tartott a Péterfy Sándor utcai kórházba visszavonult egykori Baross téri parancsnokokkal, elsősorban Nickelsburg Lászlóval. Élelmiszer-ellátmányukat szintén a kórházból szerezték, a szállításról Bognár Ottó és Futácsi Endre gondoskodott. Ők ketten a csolnoki munkatáborból szabadultak a forradalom kitörése előtt, kapcsolatuk nem volt konfliktusoktól mentes. Futácsi november elején tisztázatlan körülmények között meghalt, haláláért pedig utóbb Bognár Ottó mellett Palotást vonták felelősségre. A vád szerint ugyanis ő adott parancsot arra, hogy az árulással és besúgással megvádolt Futácsival végezzenek, miközben látszólag a Hársfa utcai főkapitányságra kísérik. A vélelmezett árulás kegyetlen megtorlásának vádja nem csak – és nem is először – a Palotás-perben bukkant fel a forradalom után. A Tóth Ilona és társai elleni eljárásnak is ez volt az alapja, s talán nem véletlen, hogy a Futácsi-ügy is a Kollár-gyilkosság nyomozása során került a hatóság látóterébe, mintegy sugallva, hogy a jelenség – a besúgóknak vélt emberek kivégzése – bevett eljárás volt a forradalmárok körében. A gyilkosság 1957-es története nem csupán a brutalitás motívumában mutat hasonlóságot a Tóth Ilona üggyel. Túl azon, hogy a nyomozó hatóságokban felmerült a két ügy „összegyúrásának” lehetősége, Palotás saját magára nézve terhelő beismerő vallomása kapcsán ugyanúgy felmerül a fizikai kényszer és a tudatmódosító gyógyszerekkel való befolyásolás, mint a medikánál. „A múltkori tárgyalás napján Sevenal injekciót kaptam, és azért beszéltem össze-vissza, dél felé elmúlt ennek a hatása, és akkor már rendesen vallottam” – jelentette ki egy alkalommal a tárgyaláson. Később pedig egyenesen azt állította, hogy „a nyomozati vallomásomat visszavonom, mert a Conti utcában ütöttek, vertek, a szám is vérzett”. Adatok vannak arra vonatkozóan is, hogy Palotást az együttműködésre halálbüntetéssel való fenyegetéssel bírták rá.

Ami a Fürj-csoport további tevékenységét illeti, november 7-én a Bethlen mozinál tűzharcba keveredtek — a vád szerint — a mozit védő karhatalmistákkal, Palotás vallomása szerint azonban tévedésből lőtték egymást egy másik nemzetőrcsoporttal. „Vaktában lövöldözés keletkezett, s a végén kiderült, hogy a moziban is nemzetőrök voltak, s így pánik volt az egész.”

Az eljárás során tett, és a bíróság által el is fogadott vallomása szerint a csoportot, amelynek parancsnoka ekkor már Gyöngyösi Miklós volt, november 8-án Palotás adta fel: „a ligetnél tartózkodó szovjet egységhez elmentem, tolmács útján megmagyaráztam nekik, hogy nincs semmi értelme, hogy a mi csoportunk tovább működjön, fegyverezzék le őket”. Másnap a szovjet támadás elől a védők elmenekültek, a csoport pedig feloszlott. Palotás a Péterfy Sándor utcai kórházba vonult vissza, pár napig itt volt kapuőr. A szabadságharc bukása és Gyöngyösi letartóztatása után többször Ausztriába próbált szökni. Egy ilyen alkalommal, 1957. január 29-én tartóztatták le.

A Fővárosi Bíróság B.-né Tóth Matild vezette népbírósági tanácsa 1957. november 20-án első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetése és gyilkosságban való bűnrészesség miatt. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével 1958. március 11-én ítéletét halálbüntetésre súlyosbította. Palotás Józsefet március 14-én kivégezték.

Forrás, szakirodalom:

Palotás József és társai. BFL XXV. 4. a. 3308/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–L'Harmattan Kiadó, Budapest, 2011.

Eörsi László: Mítoszok helyett –1956, Noran. Budapest, 2003.

B.-né Tóth Matild pályája

Borbély János pályája

Kiss Réka–M. Kiss Sándor: A csalogány elszállt. Tóth Ilona tragikuma. Kairosz Kiadó, Budapest, 2007.

Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2016.

Idézetek

Palotás József a következő szavakkal vallott származásáról:

„Én 1954-ig (...) úgy tudtam, hogy Schwanhoffer József vagyok, az a nevem. Házasságkötésem napján kaptam meg a születési anyakönyvi kivonatomat Szombathelyről, s ekkor tudtam meg, hogy nem Schwanhoffer vagyok, hanem anyám nevét viselem (...) Bár anyámat sem ismerem, azt sem tudom róla, hogy él vagy hal-e.”

In: Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történei Levéltára – L'Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 369.

Palotás József szerint az általa irányított Lander Jenő utcai csoportnak, a bűncselekmények megakadályozása volt a feladata. Erre utalt egyik vallomásában is, mely szerint előállítottak „egy »fegyveres kéregetőt«, akin három öltöny ruha volt, valamint volt egy fegyvere. Két öltöny ruhát levettem róla, fegyverét elvettem és elzavartam”. Egy fegyveres összetűzésről szóló beszámolójában embereit nemzetőröknek nevezte: „A Landler Jenő utcában nem volt több, mint 40 nemzetőr. (...) Vaktában lövöldözés keletkezett, s a végén kiderült, hogy a (Bethlen téri) moziban is nemzetőrök voltak, s így pánik volt az egész”.

In: Szakolczai Attila: A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata. Doktori disszertáció. Budapest, 2014. 142.

Palotás József az 1956. november 4-én kezdődő fegyveres harcot így idézte fel 1957. január 31-ei tanúvallomásában:

„1956. november 4-én, azaz vasárnap hajnalban arra ébredtünk fel, hogy hatalmas lövések rengetik meg az épületet. (...) Az utcára kinézve láttuk, hogy szovjet páncélosok és tankok jönnek az épület elé is, és azokból gyalogság ugrált ki, hogy a házba behatoljanak. (...) A kapu alatt, az ablakoknál helyezkedtünk el, és puskákból, golyószórókból, géppuskákból, géppisztolyokból tüzelni kezdtünk kifelé, a házba benyomuló szovjetekre. A tüzelésre parancsot senkitől nem kaptunk, mi azzal a céllal lőttünk, hogy védjük magunkat”.

In: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történei Levéltára – L'Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 85. 457. lábjegyzet

A Borbély-tanács 1958. március 11-ei ítéletében a következő indoklással minősítette tévesnek az életfogytiglani börtönbüntetést javasló elsőfokú bírósági ítéletet:

„E vádlott ugyanis sokrétű, nagy társadalmi veszélyességű cselekményeit oly időben hajtotta végre, amikor a Magyar Népköztársaság államhatalma ellen indított ellenforradalmi fegyveres támadást kellett a népi demokratikus erőknek nagy áldozatok árán szétzúzni”.

A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. 1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgálatok Történei Levéltára – L'Harmattan Kiadó. Budapest, 2011. 371.

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958.03.14., péntek

Marxizmus és humanizmus (Marx Károly halálának 73. évfordulójára)

(...) A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. (...)

Kántor Zsuzsa: Páter utca

(...) Ki és mikor fogja vállalni, hogy feldolgozza 1956 októberének teljes történetét, nem tudjuk. Kántor Zsuzsa elsőként írta meg ennek az időszaknak a kisregényét. (...) egy 18 éves fiú szemén át nézve más 18 éveseket bemutatva érteti meg az olvasóval, milyen hatással voltak az ellenforradalom eseményei a fogékony lelkű és ideálokkal teli fiatalokra, akik a márciusi ifjak utódainak álmodták magukat, pedig csak „Békaszáj”-nak és társainak szennyes hadjáratában voltak a martalék, a pusztulásra szánt előhad. (...)

Március 15-i ünnepségek az iskolákban

Ma országszerte március 15-i ünnepélyeket rendeznek az iskolákban a tanítás befejezése után. Az általános iskolákban (...) déli 12 órakor, délután 4 órakor, a középiskolákban pedig déli 12 órakor tartanak ünnepséget.