1 °C
Életpálya
Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb, szimbolikus helyszíne Csepel volt. November 4-e, a második szovjet katonai intervenció után itt bontakozott ki az egyik legkeményebb és legelszántabb fegyveres ellenállás, amit a szabadságharc leverése után a munkástanácsok révén széles körű politikai ellenállás követett. Jelentős tömegbázisuk egyenesen a kettős hatalom kialakulásának rémképével fenyegette az illegitimnek tekintett Kádár-kormányt. A szovjet katonai segítséggel hatalomra jutott bábkormány számára kulcskérdés volt a társadalmi ellenállás letörése, a munkáskerület visszaszerzése. Nem véletlen, hogy Csepelen a szabadságharcot különösen hosszan tartó megtorlás követte, amelynek során a kerületből 12 embert végeztek ki. Egyikük a Nagy József és társai elleni per másodrendű vádlottja, Farkas Imre –„Pipás” – volt.
Farkas Imre
(1929–1958)
bádogos
Csepelen született 1929-ben, apjának itt volt bádogos- és vízvezetékszerelő-műhelye, a hét elemi elvégzése után maga is itt lett inas. 1949-től egy évig rendőr volt, betegsége miatt szerelték le. Ezután a Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknél dolgozott három éven keresztül, majd visszatért a bádogos szakmához. Előbb különböző kerületi ingatlankezelő vállalatoknál, 1955-től letartóztatásáig pedig az Április 4. Építőipari Kisipari Szövetkezetnél alkalmazták. Nős volt, két kisgyermek édesapja.
A forradalom első napjainak csepeli eseményeiben – a tüntetésen, a katonai kiegészítő parancsnokság ostromában, a pártház elfoglalásában – nem vett részt. Október 26-án azonban, éppen aznap, amikor a Szente Károly vezette nagyszámú felkelőcsoport megostromolta, majd végül vér nélkül elfoglalta a rendőrkapitányságot, Farkas Imrének szintén a rendőrségen akadt elintéznivalója. „(...) reggel, amikor szüleim lakásán voltam, beszólt a háziasszony fia, hogy amennyiben nem megyünk el a lakásból estig, akkor éjjel ők rámolnak ki bennünket, illetve a szüleimet. Ekkor bementem a rendőrségre, hogy segítsenek, azonban hivatkozva a rendkívüli állapotokra, segítséget nem kaptam. Így a rendőrségen később láttam, hogy fegyvert osztogatnak, a fenyegetés jutott eszembe, és ezért magam sem akartam fegyver nélkül lenni. Arra gondoltam, ha megtámadnak, és ha a fegyvert nem is használom, de erkölcsi hatást elérek vele” – vallotta. Egy rendőr őrnagy ismerősétől kölcsön kért egy pisztolyt és a hozzá tartozó lőszereket. Mielőtt hazaindult volna, hogy lakásvitáját rendezze, segítséget kért a rendőrség épülete előtt egy teherautóban várakozó fegyveresektől. Mivel a kocsin már nem volt hely, ezért a vezetői fülke melletti lépcsőre kapaszkodott fel. Többek között ez a momentum volt az, amire utóbb a szervezkedés vezetésének vádját alapozta a bíróság, mondván: átvette a fegyveres csoport irányítását. Útközben kitérőt tettek a református templomba, mert az a szóbeszéd terjedt el, hogy ott egy bőrkabátos személy bújt el, akit el kell fogni és ki kell hallgatni. A bíróság ítélete utóbb tényként fogadta el, hogy a csoport az ekkor már szökésben lévő Kalamár József tanácselnök lányát kereste. Kalamárt és a lányát is azzal vádolták a forradalmárok, hogy szerepük volt az október 24-én, a kiegészítő parancsnokság ostromakor történt tragikus eseményekben, felelősek több forradalmár lelövéséért. A református templom és a hozzá tartozó épületek átkutatását Farkas Imre irányította. Miután nem találtak senkit, és kijöttek az utcára, egy menekülő bőrkabátos vonta magára a figyelmüket. Üldözni kezdték, bekerítették, majd a csoport egyik tagja, a per elsőrendű vádlottja, Nagy József, mielőtt még ezt Farkas megakadályozhatta volna, lelőtte. Amikor Farkas Imre átkutatta a holttestet, kiderült, hogy az Bordás András vasesztergályos, a híres sztahanovista, akit munkájáért 1954-ben a Kossuth-díj bronz fokozatával is kitüntettek. „Semmi szándékunk nem volt, hogy valakit ok nélkül meggyilkoljunk. Élve akartuk elfogni és leigazoltatni, és tovább küldeni”– vallotta Farkas a tárgyaláson. Az eset után a csapat eljutott Farkas lakásához, majd az erődemonstrációnak szánt látogatás után a Csepeli Papírgyárhoz ment. A periratok szerint innen a Duna-partra vonultak, hogy megakadályozzák a Budafok felől érkező ÁVH-sok Csepelre jutását. Az ÁVH-sok tüzet nyitottak, Farkas és néhány társa pedig otthagyta a csoportot, amelynek parancsnokságát egy ismeretlen vette át. Ekkor Farkas Imre hazatért, másnap pedig ígéretéhez híven visszaadta a kölcsönkért fegyvert. 1957. március 19-i letartóztatásáig más eseményben nem is vett részt.
Noha a per során tanúk igazolták, hogy Farkas Imre megpróbálta megakadályozni Bordás András lelövését, mégis a demokratikus államrend elleni szervezkedés vezetésével és gyilkosságban felbujtóként való bűnrészességgel vádolták meg, és első fokon a Fővárosi Bíróság Szekeres Károly vezette tanácsa gyorsított eljárás után halálra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével életfogytiglani börtönre mérsékelte az ítéletét, a Bordás András halálában játszott szerepét nem gyilkosságnak, hanem szándékos emberölésnek minősítve. A Legfőbb Ügyészség azonban törvényességi óvást nyújtott be a másodfokú ítélet ellen, a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsának Népbírósági Tanácsa pedig 1958. február 20-án újratárgyalta az ügyet. A Lee Tibor vezette tanács helyreállította az első fokú ítéletet. A történteket szervezett akciónak értékelte, amit Farkas Imre irányított. Bordás halálát utóbb a kádári propaganda a munkások ellen forduló terrorista csoport narratívájának erősítésére használta fel. Farkas Imrét 1958. február 28-án kivégezték.
Forrás, szakirodalom:
Nagy József és társa. BFL XXV. 4. a 1991/57
1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.
Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–1956-os Intézet, Budapest, 2016.
Standeisky Éva: Népuralom ötvenhatban. Kalligram–1956-os Intézet., Pozsony–Budapest, 2010.
Tóth Eszter Zsófia: „Kenyér, szőlő porba hulltak.” Bordás András tragikus halála 1956-ban: a forradalmi és ellenforradalmi bűnbakképzés prizmatörténései. In Bűnbak minden időben: bűnbakok a magyar és az egyetemes történelemben. Szerk. Gyarmati György–Lengvári István–Pók Attila–Vonyó József. Kronosz Kiadó–Magyar Történelmi Társulat–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Pécs–Budapest, 2013. 500–506.
Szekeres Károly pályája: https://www.neb.hu/asset/php8uMslw.pdf
Borbély János pályája: https://www.neb.hu/asset/phpjbW90M.pdf
Lee Tibor pályája: https://www.neb.hu/asset/phpJLpuPt.pdf
Idézetek
Jelinek József ügyvéd a következő érveléssel igyekezett bizonyítani Farkas Imre ártatlanságát Bordás András meggyilkolásában:
„...a bűnsegédnek – a törvény megállapítása szerint – szándékosan elő kell készíteni a tettes cselekményét. Farkas nem tudott Nagy József cselekményéről, tehát nem is lehet bűnrészese.” In Eörsi László: A csepeli fegyveres ellenállás, 1956. Kronosz Kiadó–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára–1956-os Alapítvány, Budapest, 2016. 110.
Farkas Imre fia így fogalmazta meg, mit jelentett számára az 1989. június 16-ai újratemetés: „Végül is nekem apám attól a perctől kezdve van igazán. Akkor kerültünk érzelmi kapcsolatba. Azelőtt csak tudtam, hogy van, de attól a pillanattól éreztem is. Végre kimondták azt, hogy nem egyszerűen csak megölték őket, nem egyszerűen csak lázadó akárkik voltak, hanem igenis mártírjai voltak ennek a nemzetnek.”
In: Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet, Budapest, 2000. 170.
Farkas Imre arról, hogyan viszonyul az édesapját elítélőkhöz és az ítélet végrehajtóihoz:
„Azt nem tudom nekik megbocsátani, amit csináltak, mert el bírom képzelni, hogy milyen az, amikor odavisznek egy embert. Hogy valamikor nekem nyitják ki az ajtót, odakísérnek, és felakasztanak, ha nem is csináltam semmit, de főleg, ha olyasvalamit csináltam, amit a hazámért tettem, ha tudtam róla, ha nem, ha meggyőződéses forradalmár voltam, vagy csak véletlen. De ha pont azok ölnek meg, akik elárulták az országot, akkor az még rosszabb, mintha egyszerűen valakit véletlenül agyonütök, és felakasztanak érte. (...) Nekem már hiába jönnek itt, hogy bocsánat, én nem bocsátok meg, senkinek. Mondjuk az a másik dolog, hogy nincs is kinek, senki nem mondta, hogy bocsáss meg.”
In Kőrösi Zsuzsanna–Molnár Adrienne: Titokkal a lelkemben éltem. Az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsa. 1956-os Intézet, Budapest, 2000. 191.
A Népszabadság hírei a kivégzése napján
1958.02.28., péntek
Március 2-án teszik közzé a magyar–román közös nyilatkozatot – Fogadás a magyar párt- és kormányküldöttség tiszteletére
Chivu Stocia elvtárs pohárköszöntője
„Népünk nagy megbecsülést tanúsít a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság kormányának határozott és bölcs politikája iránt és tiszta szívből örül a magyar nép sikereinek, amelyeket a szocializmus építésében, a népi hatalom belső és külső ellenségei ellen vívott harcban ért el – mondotta Chivu Stoica elvtárs. (...) „
Hogyan lehet a külföldre szökött kiskorúakat hazahozatni?
„A nyugati országokban az ellenséges propaganda azzal ijeszti az ottl évő magyar gyermekeket, hogy itthon börtön és javítóintézet várja őket. Az igazság: a kiskorúak – akárcsak a büntetlen felnőttek – minden következmény nélkül hazatérhetnek. (...) ”
Ma: Szegeden sorsolják a lottót
„A februári utolsó lottósorsolást ismét vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A kilencedik játékhét nyerőszámainak húzását ma délelőtt tíz órai kezdettel Szegeden, a Szabadság Moziban tartják meg.”
