Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.49
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Össztűz a lex CEU-ra

Már három politikai párt is népszavazással akarja megakadályozni a CEU-törvény életbe lépesét, viszont mindhárom támadja egymást is, nem csak a jogszabályt.

A Demokratikus Koalíció ezt a kérdést tenné fel az embereknek a népszavazáson: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetről szóló szerződésben részes állam által elismert felsőoktatási intézmény Magyarországon bejelentés alapján folytathasson külföldi oklevelet adó képzési tevékenységet?" A kezdeményezést Sebián-Petrovszki László pártigazgató indokolta meg.

„Orbán Viktor folyamatosan nyugatról, Európából kelet felé, Putyin Oroszországához közelíti Magyarországot.

Meg vagyunk arról győződve, hogy ez sem a magyar embereknek, sem Magyarországnak nem érdeke.”

A Momentum Mozgalom is népszavazást kezdeményez, ráadásul rögtön kettőt. Hajnal Miklóst, a párt szóvivőjét hallják.

„Az egyik kérdés a CEU-hoz és a magyar oktatás jövőjéhez kapcsolódik, e mellett megindítottuk egy másik kérdéskörben is a népszavazási kezdeményezés folyamatát: a politikai elit két főszereplője Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ne legyen újraválasztható a jövőben.

Miniszterelnöknek ne lehessen javasolható és megválasztható az, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott.”

A népszavazási cunami a felszínre dobott egy új politikai erőt, a Demokrata Pártot is, amely a felsőoktatásról szóló törvény módosításának visszadobásáról rendezne népszavazást. A céljuk tehát ugyanaz, mint a Momentumé, Kósa Sándor elnök mégis azt írja a közleményében, hogy

"A Momentum által beharangozott népszavazás kezdeményezést értelmetlen hangulatkeltésnek és kontraproduktív pártpolitikai kezdeményezésnek tartjuk. Felhívjuk az eddig csendben lapító "Magyar NOlimpiai Csapat" figyelmét arra, hogy felelős politizálásra van szükség a helyezkedés helyett a jelen helyzetben, amely kizárja az önfényezés ilyen módját."

Kósa Sándor egyébként korábban a Nemzeti Újjáépítés Pártját és a Zöld Centrum Pártot is vezette, egy időben pedig alelnök volt a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjában. Állítása szerint most az Egyesült államokba készül, hogy az amerikai demokratákkal tárgyaljon a lex CEU-ról.

A Fidesz eddig csak a DK-bejelentésére reagált. A magyar baloldal minden eszközzel csak Soros Györgyöt védi - olvasható a kormánypárt közleményében.

A népszavazási nagyüzem részeként a Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy döntött, hogy nem rendeli el a budapesti olimpiai rendezésről szóló referendumot, mert az elérni kívánt cél már teljes mértékben megvalósult. Valószínűleg nem lesz már népszavazás a római parton építendő mobilgátról sem - ezt a Párbeszéd és az Együtt támogatta; mint ahogyan kétséges, hogy a paksi bővítést ellenző LMP képes lesz-e olyan kérdést benyúőjtani a Nemzeti Választási Bizottságnak, amit nem utasít el a testület. Eddig tizenegyet adtak be, kilencet elutasítottak, kettőt még bírálnak. A folyamatot lassítja, hogy a népszavazási kérdés leadásához szükséges regisztrációs számot biztosító Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság már többször hiánypótlást kért az LMP-sektől, amit a párt társelnöke, Hadházy Ákos packázásnak minősített.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Óriási csapkodás a piacokon!

Óriási csapkodás a piacokon!

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×