Infostart.hu
eur:
379.74
usd:
322.01
bux:
131335.76
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A parlamentben is téma lesz a bőnyi gyilkosság

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezte a testület szocialista elnöke a bőnyi rendőrgyilkosság nyomán.

A szerda reggel, a Győr melletti Bőnyön történt rendőrgyilkosság hátterét is megvizsgálja a november 7-re összehívott ülésén az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága – mondta az InfoRádió megkeresésére Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.

Világos válaszokat várunk a történtekkel kapcsolatban. Miként következhetett be egy rendőrtiszt halála, akivel kapcsolatosan őszinte részvétünket nyilvánítjuk a családnak és szolidaritásunkat a rendőrségnek. Tisztázni kell, hogy miért ilyen körülmények között, ilyen felkészültség mellett zajlott ez az elfogás és házkutatás, hiszen nem a TEK erre specializált egységei, hanem két rendőrtiszt tett kísérletet erre. Tisztázni kell, hogy hogyan állt elő ez a helyzet. Másrészt tisztázni kell, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal és a TEK milyen információkkal rendelkezett erről a személyről, illetve a szervezetéről" - fejtette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök már szerdán kifejezte együttérzését a Bőnyben lelőtt rendőr családjának, majd leszögezte: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárki bármilyen indítékkal a törvényesség és a rend fenntartóira támadjon, az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben a lehető legnagyobb szigorral és keménységgel kell fellépni. A kisebbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Néppárt szerint a Bőnyben történtek élesen rávilágítanak arra, hogy minden eszközzel fel kell lépni a veszélyes szélsőségek ellen.

A Jobbik szintén együttérzését fejezte ki az elhunyt rendőr hozzátartozóinak, és Volner János, a párt alelnöke kijelentette: elkeserítőnek tartja, hogy ilyen és ehhez hasonló bűncselekmények továbbra is előfordulhatnak Magyarországon.

Az LMP, részvéte kifejezése mellett szorgalmazta, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság tűzze napirendjére az ügyet és a szolgálatok adjanak magyarázatot arra, miként juthatott lőfegyverhez "egy közismerten veszélyesnek tekinthető szélsőjobboldali aktivista".

A Demokratikus Koalíció pedig úgy látta, hogy Magyarországon a szélsőjobb jelent terrorveszélyt, a Terrorelhárítási Központ pedig nem alkalmas feladata ellátására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×