Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Long exposure of National Assembly with hungarian flag, Budapest, Hungary, 2023
Nyitókép: Julian Harenberg/Getty Images

Feltételhez kötné a választójogot a Jobbik

A parlamenti képviselők megválasztásának arányosabbá, ezzel igazságosabbá tételét kezdeményező országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Jobbik a parlamentnek - jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az ellenzéki párt elnökhelyettese.

A politikus elmondta: a képviselők számát érdemben nem változtatnák meg, ám az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötnék a választójogot, a polgári demokráciában természetes szövetségkötések lehetővé tétele érdekében visszaállítanák a kétfordulós voksolást, valamint eltörölnék a győzteskompenzáció intézményét.

Utóbbi jogintézmény kapcsán Brenner Koloman arról beszélt: ez a megoldás álláspontjuk szerint érdemtelenül nyolc parlamenti mandátumhoz juttatta a kormányoldalt 2022-ben azzal, hogy az egyéni választókerületek győzteseire leadott, de a mandátumelosztásnál nem hasznosult voksokat az adott párt országos listájához adta.

Hozzátette: a győzteskompenzáció eredménye olyan, mintha a körzetét megnyerő egyéni jelöltre voksoló választók egy részének nem két, hanem három szavazata lenne.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×