Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ha fogfájáshoz is mentőt hívunk, nem csoda, hogy kevesen vannak

Legalább 30 százalékkal kellene megnövelni az Országos Mentőszolgálat kapacitását Budapesten - mondta az InfoRádiónak az OMSZ júliusban leváltott Közép-Dunántúli regionális igazgatója. A napokban az Országos Mentőszolgálat régiós igazgatói levelet írtak az emberi erőforrások miniszterének, amelyben jelezték, számos rendszerszintű hiba nehezíti a mentők működését.

A mentőszolgálat korábbi regionális igazgatója arról, hogy az utóbbi időben többször is megtörtént, hogy egy hívás után 30-40 perccel érkezett ki egy-egy súlyos állapotú beteghez a mentő, azt mondta soktényezősek ezek a történetek. Lehet kapacitás függvénye, illetve a budapesti mentőhívási szokások is okozhatják.

Az, hogy akár egy fogfájáshoz is a mentőszolgálatot hívk, sajnos nagy mentőerőket köt le. Régóta tudjuk, hogy Budapest mentőkapacitásilag alulszervezett. Javítóintézkedésekre lenne szükség – ezt évek óta tudja a menedzsment, de nem történt megoldás. December óta a huszonnégy órás szolgálat bevezetésével, a régióvezetők mellőzésével, a megyei vezetés megváltoztatásával átláthatatlanná vált a rendszer. Ki kell mondani, a mentőellátás színvonala sokat romlott” - jelentette ki Ónodi Lívia.

Az Országos Mentőszolgálat júliusban leváltott Közép-Dunántúli regionális igazgatója hozzátette, az elmúlt években, évtizedekben kezdődött el a folyamat, a mentőszolgálat lényegesen több feladatot lát el. A mentésirányítónak sokszor nincs lehetősége, hogy a kificamított bokájú és a frissen infarktust szenvedett beteg között nagy különbséget tegyen.

Ez sajnos a mentési rendelet hibája is. Elég nagy változásoknak kellene történnie. Az előző menedzsmentek próbáltak javítani a rendszeren, de mindez többnyire csak ideig óráig volt sikeres. 2013-tól mentési pontok nyíltak, amelyek ugyan nem teljes mentőállomások, de közelebb viszik a mentőszolgáltatást a lakossághoz, tehát a mentőautó hamarabb kiér a beteghez segíteni”

A korábbi regionális igazgató kiemelte, történtek tehát intézkedések a probléma felszámolására, de ennél hathatósabb megoldásra van szükség.

Budapesten 20-30 százalékkal kellene növelni a mentőkapacitást, mentési pontokra van szükség a főváros területén és Pest megyében több helyről kell hogy tudjon elindulni mentőautó, hogy időben odaérjen a sérült, beteg, bajba került emberhez” - hangsúlyozta Ónodi Lívia.

Magyarország mentési helyzete és sürgősségi ellátása a világ élvonalában van, de folyamatos korszerűsítés folyik a szervezetnél - mondta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója. Győrfi Pál közölte: az a cél, hogy a lehető leghamarabb érjen ki sürgős esetben a mentő a beteghez.

Az InfoRádió keresi a szaktárcát is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×