eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Orbán: "A fegyver elég erős lesz Brüsszelben is"

Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a vasárnapi népszavazás alapján – erről a kormányfő beszélt fél 10-kor tartott beszédében.

13 évvel az uniós csatlakozás után nagyszerű eredményt értünk el, felülmúltuk a csatlakozásról szóló népszavazás eredményét. 3 millió 56 ezren szavaztak az EU-csatlakozás mellett, míg az eddigi adatok szerint 3 millió 204 ezren szavaztak nemmel – fejtette ki a miniszterelnök, aki megjegyezte, hogy mintegy 15 százalékkal többen vettek részt, mint 2014 májusában az európai parlamenti választáson, most pedig 10 részvevőből 9 nemmel voksolt.

„A fegyver elég erős lesz Brüsszelben is” - jelentette ki.

Szerinte így volt helyes, becsületes, hogy a magyarok véleményt nyilvánítottak, ráadásul ez volt az előttünk álló évek egyik legfontosabb kérdése, kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúrákkal, gazdaságunkkal, keresztény gyökereinkkel.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a brüsszeli javaslat szerint a migránsokat szétosztják, erre ugyanakkor a magyarok azt mondták, hogy a döntés Budapestet illeti meg.

Kiemelte, hogy hosszú úton indultak el, számos csata vár rájuk. Két lépésről is beszámolt: a mostani döntést közjogi érvénnyel kell felruházni, alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek, mert az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben, másrészt mindent megtesz, hogy a mostani eredménynek érvényt szerezzen Brüsszelben.

„Mindent megtesz, hogy Brüsszel ne kényszeríthesse ránk az akaratát” - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Címlapról ajánljuk
Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Lévai Ferenc: páriákká váltak Magyarországon a halgazdaságok

Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása címmel több mint hárommilliárd forintos kerettel nyílt pályázati felhívást írtak ki a haltermelőknek. Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője szerint ez a támogatás gyakorlatilag semmire sem elég, az ágazatot magára hagyták.

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 5. 20:00
×
×
×
×