eur:
393.17
usd:
363.13
bux:
72132.83
2024. július 8. hétfő Ellák
Tarlós István: A zenés felárat a kormány fizeti

Tarlós István: "A zenés felárat a kormány fizeti"

Kiírta a 3-as metróvonal infrastruktúrájának felújításához kapcsolódó kivitelezési tendert a főváros közbeszerzési cége - közölte Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában. A főpolgármester kijelentette: a főváros nem fizeti ki a bírság rá eső részét, ha az Európai Unió megbünteti Magyarországot a dugódíj bevezetésének elmaradása miatt. Tarlós István beszélt a HÉV-vonalak állami átvételéről és a margitszigeti csatornaberuházásról is.

Az általam előre elképzeltnél jobban sikerült a megbeszélés, amit optimálisnak látnék, attól elmaradt.”

Így értékelte a főpolgármester azt a megbeszélést, amely közte és Orbán Viktor kormányfő között zajlott még szeptember elején. Tarlós István hangsúlyozta: több kézzelfogható eredményt is hozott az egyeztetés, és bár az eredeti célja az volt, hogy Budapestet a központosított hulladékkezelő cégtől teljesen külön kezeljék, úgy látja, sikerült kompromisszumot elérni.

Nem akarjuk mi kifizetni a vidéki városok deficitjeit. Amivel Budapestnek be kell szállnia ebbe az egységesítésbe, az az eredetileg elképzelt közel tízmilliárd helyett nem lehet több kettőnél, kompenzálásképpen, és erről meg is jelent már a kormányhatározat, 2,4 milliárd forinttal többet kapunk fejlesztésre.”

A főpolgármester kitért arra is, hogy határidőre megérkezett a fővároshoz a Miniszterelnökségtől a 3-as metró felújításának kormányzati támogató tanúsítványa.

Délután 4-kor beszéltem a miniszterelnökkel az elnökségi ülésen, 23:16 perckor ott volt a támogatói tanúsítvány és éjfél előtt feltöltötte a közbeszerzési cég a rendszerbe.”

Tarlós István beszélt a 3-as metró rekonstrukciójához kapcsolódó buszpótlásról is. Közölte, a Budapesti Közlekedési Központ kiírta a tendert a szolgáltatásvásárlásra.

A zenét a kormány rendelte, a zenés felárat a kormány fizeti, tehát Budapestet anyagi veszteség nem éri. Ha a biztonságot is szem előtt tartjuk, ezeknek a buszoknak legkésőbb február közepére ott kell sorakozniuk.”

A főpolgármester közölte, hogy a buszpótlás körül kialakult huzavona miatt csak február végén vagy március elején kezdődik meg a 3-as metró felújítása. A rekonstrukció befejezése Tarlós István szerint 2019 végén, 2020 tavaszán várható.

Az állam november végén átveszi a fővárostól a HÉV-et, ezért az ő feladata lesz a felújítása is - mondta a főpolgármester.

A HÉV-vonalak infrastruktúrájának is egy tekintélyes része, valamint a szerelvények nagyon elhasználódtak, ezeket rövid időn belül ki kell cserélni. A szakma ezt a munkát 60-100 milliárd forint közé becsüli, mivel az állam átveszi, ezeknek a fedezetbiztosítása az állam feladata lesz.”

A főpolgármester beszélt a dugódíjról is, amit ő behajtási díjnak nevez. Ha az Európai Unió megbünteti Magyarországot, mert az nem vezette be ezt a díjat, akkor a bírságot az államnak kell kifizetnie - jelentette ki Tarlós István.

Ennek a beruházásnak a finanszírozása a magyar források tekintetében 79 százalékban állami, 21 százalékban fővárosi, ez megint egy tízéves megállapodás, nincs miről vitatkozni. Ha lesz büntetés, akkor hivatalból és kötelező módon annak a 79 százalékát kénytelen az állam kifizetni. Nem ilyeneket mondani, hogy van lehetőség átvállalni. Egy csodát! Eleve hivatalból a kormányt terheli. Én a maradék 21 százalékot sem akarom kifizetni, és nem mutatok hajlandóságot iránta, mert azért az mégiscsak egy vicc, hogy egy jóval korábbi vezetés bevállal egy kötelezettséget, utána hoz a parlament egy törvényt, amit betartani megint nem alternatíva. Ennek a következményeként büntetés jön, hogy képzeli azt bárki, hogy azt a főváros fogja kifizetni.”

A főpolgármester szigorúbb fellépést ígér azokkal a kivitelezőkkel szemben, akik nem takarítanak fel maguk után a nagy fővárosi építkezések helyszínein.

Nem értem, hogy nincs valakiben annyi jóérzés, hogy otthagyja maga után a koszt és a szemetet. Ebben igyekszem majd valamilyen többletszigort alkalmazni.”

Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában azt is megígérte, hogy utánanéz a margitszigeti csatornaberuházással kapcsolatos panaszoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés, de igazán kaotikus forgatókönyv valósult meg – Mi lesz most Franciaországban?

Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés, de igazán kaotikus forgatókönyv valósult meg – Mi lesz most Franciaországban?

Meglepetésszerű eredmény született a magas részvétellel lezajlott francia nemzetgyűlési választások második fordulójában. Bár szinte minden felmérés a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés győzelmét jósolta, az exit pollok szerint a baloldali pártok összefogása, az Új Népfront szerezte meg a legtöbb mandátumot, második helyre pedig az Emmanuel Macron elnök mögötti centrista Együtt formáció futott be. Úgy néz ki, a „republikánus front”, vagyis a baloldali és centrista jelöltek egymás javára történő visszalépése működött, és ezzel sokadszorra sikerült megakadályozni a szélsőjobboldal győzelmét. Az exit pollok alapján becsülhető erőviszonyok ugyanakkor azt mutatják, az abszolút többség senkinek nem lesz meg, ami bizonytalan helyzetet idézhet elő Franciaországban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×