Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

A lovak gyógyírt jelentenek a gyerekeknek

A mozgás és orientációs képességek fejlesztésére és az egészséges életmódra is tanítják a gyerekeket a fóti Lovasterápiás és Oktató Központ nyári táborai. A MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megvalósuló tevékenységről Bozori Gabriella, a központ vezetője beszélt az InfoRádiónak.

„A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat lovasterápiás központja 2000 körül kezdte meg működését, de kezdetben a terápia tárgyi feltételeinek megteremtésén dolgoztunk, hiszen egy olyan területet kaptunk, amely nagyon elhanyagolt állapotban volt. Az első másfél évben igyekeztünk rendbe hozni a területet, de emellett nagyon komoly szakmai munkát is végeztünk, ami a Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány nevéhez kötődik” - mondta Bozori Gabriella, a Lovasterápiás és Oktató Központ vezetője.

Hozzátette: 2000-től létrehozták a hazai lovasterapeuta képzést, ami a pedagógus továbbképzési programban került akkreditációra.

„Azóta a képzéseink száma kettőről négyre bővült. A másik két képzésünk közül az egyik pszichológusoknak szól, a másik pedig lovasoktatóknak és edzőknek, ezek a felnőttképzési törvény hatálya alatt kerültek engedélyezésre” - fogalmazott a Lovasterápiás és Oktató Központ vezetője.

Bozori Gabriella elmondta, hogy a MOL ÚJ Európa Alapítvány gyermekgyógyító programja támogatja a tevékenységüket és a nyári táboraikat.

„Az évek folyamán azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek egy része nagyon mozgásszegény életmódot él. Az egyik táborunkban épp azt tűztük ki célul, hogy az egészséges életre, mozgásra és táplálkozásra hívjuk fel a figyelmet, ebben pedig nagyon jó segítőtársaink a lovak” - hangsúlyozta Bozori Gabriella.

A lovasterápiás központ vezetője elmondta, hogy lesz olyan táboruk is, ahol a térbeli tájékozódáshoz kapcsolódó képességeket szeretnék fejleszteni.

„Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok hozzánk járó gyereknek pont ezen a területen van problémája, és ezek a problémák az iskolában további nehézségeket okoznak, akár a matematika tanulásnál, vagy az írás-olvasás elsajátításánál” - mutatott rá Bozori Gabriella.

Mint mondta, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nyári táborok rendkívül jól kiegészítik az év közi terápiás munkát.

„Nagyon jó ezekben a táborokban, hogy élményterápiás táborok, így a lovasterápián kívül más programokban is részt tudnak venni a gyerekek. Külsős terapeutákat tudunk meghívni, és a mozgásfejlesztéstől a vízi tornán keresztül a logopédusig nagyon sok szakember egészíti ki a lovasterápiás tevékenységünket” - mondta Bozori Gabriella, a Lovasterápiás és Oktató Központ vezetője az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Meghalt Irán legfőbb vezére, elindult a megtorlás, Irán szétbombázza Dubajt - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×