Infostart.hu
eur:
396.26
usd:
341.27
bux:
106091.94
2025. augusztus 22. péntek Menyhért, Mirjam

Az alternatív kerettantervek mellett érvelnek a waldorfosok

A Magyar Waldorf Szövetség és az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete levélben kéri a jövő évi költségvetési törvénytervezetet megalapozó javaslat azon pontjainak megváltoztatását, amelyek véleményük szerint az alternatív kerettantervek lehetőségének megszüntetését célozzák.

A szervezetek országgyűlési képviselőknek, érintett minisztereknek és a Miniszterelnökségnek címzett levelükben azt írták: a tervezett módosítások hatályba lépése teljes mértékben ellehetetlenítené a magyarországi Waldorf-iskolákat, -óvodákat és más alternatív iskolákat.

Kifejtették: a javaslatban az szerepel, hogy az alternatív intézmények számos tekintetben eltérhetnek a települési önkormányzatok és az állam által fenntartott nevelési-oktatási intézményektől, amely eltérés többletszolgáltatásként jelenik meg a pedagógiai programban. E rendelkezés a központi költségvetésről szóló törvény szabályozása alá tartozik, így a szaktörvény erre vonatkozó rendelkezésének elhagyását kezdeményezik.

A szervezetek szerint a módosítás a 2003 óta törvénybe iktatott és azóta töretlenül érvényesülő szabályozás kiiktatása, amely által sérül az alternatív pedagógiai törekvések befogadási, elismerési és egyenértékűségi elve. Hozzátették: az indoklás tévesen állítja, hogy az eltérés jelenleg is többletszolgáltatásként jelenik meg a pedagógiai programokban, s az eltérő tananyagtartalom az állami elvárásokon felül nem megvalósítható.

Mivel a hatályos szabályozás alapján sem jár az alternativitásból eredő többlettámogatás, ezért véleményük szerint a rendelkezés nem is tartozik a központi költségvetésről szóló törvény szabályozási jogkörébe.

Címlapról ajánljuk

Komoly fejtörést okoz Németországnak, hogyan támogassa tovább Ukrajnát

Az orosz és az ukrán elnök kétoldalú, majd az amerikai elnökkel "kibővített" esetleges háromoldalú csúcstalálkozójára egyaránt sor kerülhet az elkövetkező hetek diplomáciai naptára szerint. A tét valójában a béke megteremtése az Oroszország által több mint három és fél éve ostromlott Ukrajnában. Német reagálások szerint azonban az elmúlt 48 órában megszaporodtak a kérdőjelek.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.08.22. péntek, 18:00
Balatoni Katalin
miniszterelnöki biztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×