Infostart.hu
eur:
375.48
usd:
318.15
bux:
127759.01
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Balogh Gyulát (Fidesz-KDNP) választották polgármesternek Abádszalókon

Balogh Gyulát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon vasárnap tartott időközi választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.

Szabó István, Abádszalók jegyzője elmondta: a 3583 választásra jogosult lakos közül 1337-en adták le szavazatukat, ebből 12 volt érvénytelen.

Balogh Gyulára 1082-en szavaztak, a polgármesteri tisztségért függetlenként induló Deák Eszter 218, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Juhász Katalin 25 voksot kapott.

Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település eddigi polgármestere, Kovács Mihály (Abádszalókért Egyesület), aki 2010 óta töltötte be hivatalát, február közepén lemondott, távozása okáról nem kívánt nyilatkozni.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×