Infostart.hu
eur:
377.98
usd:
319.91
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Indul a hajsza az új lakásokért - Nyílik a Lakás 2016 kiállítás

Helyzet van az ingatlanpiacon 2016-ban: olyan, amivel évek óta nem találkoztak a beruházók, a kivitelezők, és a vásárlók sem. Év elején jelentős áfacsökkentés jött, a CSOK pedig azok érdeklődését is felkeltette, akik nem terveznek három gyereket, vagy mostanában nem gondolkoztak költözésben. A legfrissebb előrejelzések szerint a tavalyinál jóval több, akár 12 ezer új lakás épülhet 2016-ban, a pénteken nyíló Lakás 2016 kiállításon pedig ötezer új lakás közül válogathatnak az érdeklődők.

A nemrég bevezetett CSOK és az új építésű lakásoknál 27-ről 5 százalékra csökkentett áfakulcs is hozzájárul ahhoz, hogy megugrott az érdeklődés az új lakások, házak iránt. A túlkereslet pedig minden esetben áremelkedéshez vezet.Az elmúlt időszakban még az ingatlanpiac iránt kevéssé érdeklődők is érzékelhették azt, hogy emelkedtek a lakásárak.

Az eladások ugyanakkor töretlenül nőnek, a 2000-es évek végi válság idején éves szinten mért 90 ezer adásvételt úgy tűnik, végleg magunk mögött hagytuk: tavaly 135 ezer lakást adtak el, idén pedig megközelíthetjük a válság előtti évek 160 ezres átlagát.

Erre a felfokozott helyzetre ad választ a Lakás 2016, Magyarország legnagyobb ingatlanpiaci kiállítása és vására: május 6 és 8. között a Millenárison 70-nél is több kiállítóval találkozhatnak a látogatók. Összesen 5000 új lakás közül válogathatnak a vásárlók. A péntekről vasárnapig tartó kiállításra a belépés ingyenes.

Már nem csak a befektetők keresik a budapesti ingatlanokat

Egy ország lakásállományának megújulási ideje az évente megépülő új lakások számától függ. Ha évente 44 ezer lakás épülne Magyarországon, akkor a jelenlegi 4,4 milliós lakásállomány 100 év alatt újulna meg. Ehhez képest az elmúlt években átlagosan 10 ezer alatti új lakást adtak át, így az új lakások iránti kereslet is folyamatosan erősödik. Ugyanakkor az alacsony hitelkamatok, a CSOK és az áfacsökkentés miatt az ingatlanfejlesztők is egyre optimistábbak, aminek hatására számos új projekt indult és indul be. A belvároshoz közeli üres telkek fokozatosan épülnek be, némelyik fejlesztő akár párhuzamosan több projektet is indít, egyszerre 1500 lakást épít.

Jól látszik az is, hogy a következő években már nem csak a befektetők fognak vásárolni, hanem azok is, akik saját használatra vesznek új ingatlant – ez pedig tovább erősítheti a fejlesztések iránti igényt. A most indított fejlesztések lakásainak átadása azonban leghamarabb 2017-ben várható, a hatalmas érdeklődés miatt viszont a még el nem adott, üresen álló új lakások száma rekord alacsony szintre esett.

Jelenleg a 2 milliós Budapesten mindössze 3-400 olyan új lakás van, ami már kulcsrakészen beköltözhető, de még nincs meg a tulajdonosa. Emiatt a fejlesztők sok esetben már a tervasztalról eladják a lakásokat, annak ellenére, hogy az átadásra adott esetben másfél-két évet is várni kell.

A Lakás 2016 remek alkalmat nyújt az új lakásra vadászóknak, hogy megelőzzék a tömeget és hamar jussanak lakáshoz. A gyorsaságnak ezúttal vélhetően nemcsak az a tétje, hogy ki költözhet be hamarabb új lakásába, hanem az is, hogy később valószínűleg magasabb árakon lehet majd lakáshoz jutni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×