Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.28
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Készül az új ifjúságvédelmi stratégia

Készül az új ifjúságvédelmi stratégia, amely az ifjúságot érő káros hatások elleni védekezés alapjául fog szolgálni - mondta el az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Fejér megyei Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Fiatalkorúak Rehabilitációs Otthonában rendezett, Szerhasználó tinik rehabilitációja című szakmai konferencián.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy az akcióterv fő iránya az oktatás-nevelés, a tehetséggondozás, a foglalkoztatás és az otthonteremtés. Célnak nevezte, hogy a stratégiában "összehozzanak" minden fontos eszközt, illetve azokat a szereplőket, akik elkötelezettek a fiatalokat a tanulás, a munka és a családalapítás útjára terelni a káros szenvedélyek helyett.

Kérdésre elmondta: reményei szerint néhány hónapon belül a kormány elé terjesztik a stratégiát, amelyben minden érintett feladata meg lesz határozva, elfogadása után pedig hozzárendelik a szükséges forrásokat.

Balog Zoltán fontosnak nevezte, hogy a tinédzserek számára az ürességgel szemben megmutassák az élet értékeit, mint amilyen a családalapítás, az otthonteremtés vagy a munkahely, amelyekhez az állam jelentős segítséget nyújt.

Egy is sok szerhasználóból - fogalmazott, hozzátéve: nemcsak a drogfogyasztást kísérő kórházi számlákról, a bűnözésről, az emberi környezetben okozott tetemes károkról van szó, hanem a tönkrement életekről is.

Kiemelte: a református egyháznak úttörő szerepe volt a szenvedélybetegek megmentésében az elmúlt évtizedekben, a fiatalkorúak tavaly átadott rehabilitációs otthona pedig a gyümölcse annak a sok munkának, amelyet Ráckeresztúron már évtizedek óta végeznek. Mint mondta, aki szeretne kigyógyulni szenvedélybetegségéből, annak van erre lehetősége a több mint 400 millió forintból épült létesítmény falai között.

Beszterczey András, a református szeretetszolgálat irodavezetője közölte, az országban ilyen jellegű rehabilitációs intézmény összesen kettő van.

Kiemelte, az otthon közössége a rehabilitációnál többet nyújt, mert nem a megmaradt képességeket hozza felszínre, hanem új képességeket is szereznek az idekerülők. Istent úgy említette, mint "aki a teljes újjászületésben igazán nagy segítséget nyújt".

Orsolics Zénó szakmai vezető kérdésre válaszolva elmondta: 2015 decemberében nyílt meg az intézmény, amelybe a jelentkezők két hét próbaidő után nyerhetnek felvételt. A fiatalok ottlétük alatt egyéni és csoportos terápiás foglalkozásokon vesznek részt, sok sport-, művészeti, élménypedagógiai foglalkozás mellett a hit megélése révén gyógyulhatnak.

Az intézmény 10-18 éves fiúk fogad és 30 férőhelyes. Jelenleg nyolc lakójuk van, velük többek között gyermekpszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, ápolók, felépült szenvedélybetegek foglalkoznak.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×