Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.69
bux:
131127.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

A függetlenség rombolja a karriert

"Család vagy Karrier? A boldogtalanság gyilkos kódjai" – ezt a címet viseli Léder László pszichológus tanulmánya, amelyben azt állítja, hogy a karriertervezés helyett inkább az életünket érdemes tervezni, sőt, időről-időre újratervezni.

„Az egyik alapproblémánk, hogy ahány embert megkérdezünk, annyiféle választ ad arra, hogy mi is a karrier. A mai világban ez nagyon sokszor anyagi függetlenséget jelent elsősorban, illetve valamilyen önmegvalósítást. A tapasztalataim szerint azonban a karrier definíciója leszűkül a szakmai önmegvalósításra” - mondta Léder László.

Hozzátette: az, hogy valaki társadalmi pozícióhoz szeretett volna jutni, mindig is létező jelenség volt.

„Ami ma megzavar bennünket, hogy a mai munkakultúrában a karrierépítés nagyon sokszor károsan érinti az emberi fejlődésünket, és még olyan is történhet, hogy a közvetlen környezetében élők kell, hogy megfizessék az árát annak, hogy a szakmai előmenetelt biztosítva legyen” – emelte ki.

„Ha szeretnénk elérni azt, hogy egyrészt valamilyen szakmai elismerésünk legyen, esetleg a ranglétrán magas pozícióba jussunk, és mellette szeretnénk kiegyensúlyozott privát életet – családot esetleg több gyerekkel -, akkor azt kell, hogy lássuk, hogy ez az emberek nagy részénél konfliktust okoz, sajnos az esetek nagy részében nem sikerül” - jelentette ki a pszichológus.

A szakember a tanulmányában úgy fogalmazott, hogy a boldogtalanságnak gyilkos kódjai vannak.

„Az első ilyen a „Ne függj senkitől”-kód, amely arra programoz bennünket, hogy önző módon a saját érdekeinket tartsuk szem előtt. Ez sajnos generációs probléma: azok a szülők, nagyszülők, akik nem tudták megvalósítani a saját céljaikat, belevihetik a következő generációt abba, hogy úgy gondolkodjon: csak magadra koncentrálj, az a lényeg, amit te szerzel meg, legyen olyan munkahelyed, amely függetlenséget biztosít, anyagi függetlenségben élj” - ismertette.

Ezzel a szakember szerint az a probléma, hogy alapvetően hamis ez a kód, így nem lehet előrejutni.

„Ki merem mondani, hogy ez egy hazugság, és fals útra visz bennünket. Hiszen mindannyian függünk valakitől és valamitől. Arról nem is beszélve, hogy párkapcsolat és családellenes viselkedésre ösztönöz” - fogalmazott Léder László.

Hangsúlyozta: azt látjuk jól, hogy a modern munkahelyeken azok a munkavállalók érvényesülnek, akik együtt tudnak működni, jól kooperálnak, jól oldanak meg konfliktusokat. Vagyis ez a kód valójában éppen arra jó, hogy leblokkolja a karrierünket.

A boldogtalanság további gyilkos kódjairól az InfoRádió hétfő este fél nyolckor kezdődő Családi hét című magazinjában hallhatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×