Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Gyurcsány: a demokratikus ellenzéknek együtt kellene működnie

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke úgy látja, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak együtt kellene működniük a kormány leváltása érdekében a következő választásokon, ehhez személy szerint kompromisszumkészséget, nagyvonalúságot, türelmet ajánl, és ugyanezt kéri a többiektől.

"Itt az ideje, hogy a mi oldalunk megpróbáljon elfelejteni sok vitát és sérelmet, mert lehet, hogy időnként megbántottuk egymást, de ahhoz képest, amilyen helyzetben van az ország, és amivel szemben állunk, azok nem lehetnek annyira fontosak, hogy megakadályozzák az újra egymásra találást" - mondta a politikus pártja lakosságifórum-sorozatának kaposvári állomásán szerdán.

A volt miniszterelnök mintegy száztagú hallgatósága előtt közölte: tudja, hogy, az általa vezetett kormány mit nem csinált jól, de a kormányzást akkor alapvetően a tisztesség, a jó szándék és a sokaság szolgálatának őszinte vágya hajtotta. Hozzátette: most azonban semmi tisztességet és jó szándékot nem lát.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ma nincs valóságos kormányzás Magyarországon.

A 2010 utáni első négy évben volt egy világos program, alkotmányos keret, centrális erőtér, nemzeti együttműködés, keresztény Magyarország gondolata, kétharmados törvények sokasága, külpolitikai fordulat, választók egy részének rezsicsökkentéssel való elcsábítása, a következő négy évre pedig azt mondták, folytatják, de csak egy valamit folytattak, a lopást - mondta.

A politikus az MNB-alapítványokról megjegyezte, hogy a rendszer úgy gondolja, egyeseket nem kell megbüntetni milliók, milliárdok ellopása miatt, mert körön belül vannak, másokat viszont gyorsított eljárásban ítélnek el, mert elkapják őket egy öl fával, amit azért visznek haza, hogy két nap után befűthessenek.

Gyurcsány Ferenc a nyugdíjakról azt mondta: tisztességtelen, hogy amíg a gazdaság növekszik, a bérek emelkednek, addig a nyugdíjasok ehhez képest szinte semmit nem kapnak, és elszegényednek.

A 0,9 százalékos emelés látszólag törvényes, de a jegybank jövőre nem 0,9, hanem 2,4 százalékos inflációval számol - tette hozzá.

A volt miniszterelnök úgy látja, a kormánypártok arra törekednek, hogy céltudatos politikával megtartsanak másfél millió szavazót, "akikkel hátha lehet nyerni, a saját világuk számára pedig kinyissák a közvagyon elérésének lehetőségét".

Hangsúlyozta: a hatalmon lévők ugyanakkor "rossz passzban vannak", és "meg fognak bukni" 2018-ban.

Lehet, hogy a különböző kutatások alapján sokan vannak a Fidesz mellett, de a nagyobbik kormánypárt az elmúlt másfél évben egy időközi választást sem nyert, fontos, szimbolikus lépésekben meghátrálásra kényszerült, egymás után lázadnak fel szakmák képviselői, és már lázadoznak a fideszes polgármesterek is, mert a polgármesteri hivatalok egy informatikai rendszerbe kötésével elveszik az önállóságukat - mondta.

A DK elnökének értékelése szerint ez azt mutatja: "elfogyott a muníció", és "úgy tűnik, mintha csak az tartaná őket össze", hogy kedvezményezettjei lehetnek a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszak forrásainak, aztán "utánuk az özönvíz".

Gyurcsány Ferenc a DK-ról szólva hangsúlyozta, hogy a pártnak elkészült a programja, "intellektuális értelemben" felkészültek a kormányzásra, de nem tolakszik, nincs szándék arra, hogy magát mások fölé helyezze.

Azt mondta, a majdani sikeres kormányzáshoz a demokratikus ellenzék tagjainak együttműködése mellett szükség van arra is, hogy legyen sok befolyásos, kollegáira hatással bíró ember, aki őszintén magáénak érzi a programot, meri vállalni, hogy velük van, és az is, hogy az első szél ne fújja el mellőlük.

A volt kormányfő a Kaposvárra tervezett gumifeldolgozó-üzemről azt mondta: döntsék el a kaposváriak, kell, vagy sem a beruházás, a fontos, hogy alkossanak véleményt róla. Hozzáfűzte, pártja támogatja egy helyi népszavazás megtartását a kérdésben.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×