Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
318.04
bux:
127248.62
2026. február 26. csütörtök Edina

Vasárnap tartják az Élet menetét

Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg. Először szólnak az emlékezőkhöz közösen a történelmi egyházak képviselői.

Az idei Élet menete - a szervezők közlése szerint - "halottainkról és gyermekeinkről" szól, és azt üzeni, hogy minden körülmények között embernek lehet maradni, ez saját választás.

A Dohány utcai zsinagóga előtt gyülekező résztvevőket a program szerint Bandi László, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának tagja és Hegedűs D. Géza, Kossuth-díjas színész köszönti.

A rendezvény fő szónoka az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című film főszereplője lesz. A bazilika előtt beszédet mond Aharon Tamir, a nemzetközi Élet Menete szervezet európai igazgatója és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete is.

Idén első alkalommal közösen szólnak az emlékezőkhöz a történelmi egyházak képviselői: Székely János katolikus püspök, az Esztergom-budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Frölich Róbert országos főrabbi.

Az Élet menetét tizennegyedszer tartják, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

A rendezvény miatt délután jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben. Módosul a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 115-ös busz, továbbá a 74-es trolibusz közlekedése. A járatok rövidített vagy terelt útvonalon közlekednek. 

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×