Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
314.79
bux:
150445.3
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Tömeges rosszullét a Balatonon

Csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. Közülük négyen kórházba kerültek, állapotuk kielégítő - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-vel.

A vizsgálat jelen szakaszában az esetek között egyértelmű összefüggés nem tapasztalható - írta közleményében a kormányhivatal, hozzátéve: tizennégy eset ugyanahhoz a kereskedelmi szálláshelyhez köthető. A betegek pontos száma és azonosítása még tart, amit megnehezít az, hogy több vendég már távozott a szállodából.

A kórokozó még nem ismert, az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredménye negatív, a betegminták elemzése pedig még nem ért véget. A szakemberek azt feltételezik, vírusos eredetű, érintkezéssel terjedő megbetegedésekről van szó.

A népegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakemberek már vizsgálják a megbetegedéseket és a körülményeket, a hatóságok pedig a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×