Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Baja Ferenc: Az MSZP egyedül is le tudná váltani a kormányt

Komoly előrelépésnek tekinti az ellenzéki együttműködésről kezdett megbeszélések legutóbbi fordulóján elért eredményeket Baja Ferenc szocialista parlamenti képviselő. Az InfoRádió Aréna című műsorában az egyezségről azt mondta, fontos lépés, hogy elfogadták a programalkotás sorvezetőjét, és jelentős eredmény, hogy megállapodtak az egyéni jelöltek kiválasztásának alapelveiről.

Az MSZP szerint az lenne az ideális, ha az egyéni körzetekben induló képviselőkről és a listára kerülőkről is meg tudna állapodni a párt, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció - mondta a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője, Baja Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Fontos az egyéni körzetekben való megállapodás. A parlamenti képviselők fele a választási törvény szerint az egyéni körzetekből kerül ki, ráadásul ezeken a helyeken a választás egyfordulós, és óriási a tét, akár 5-10 szavazat is dönthet. Az ellenzéknek muszáj összefognia, ez ügyben van egy erős megállapodási kényszer" - fejtette ki.

Baja Ferenc szerint az MSZP egyedül is le tudja váltani a Fideszt a következő országgyűlési választáson, de szerinte az a cél, hogy ez ellenzéki összefogással valósuljon meg. Hozzátette: a politika erők felelőssége a választói akarat harmonizálása és maximalizálása.

A politikus komoly előrelépésnek tekinti az ellenzéki együttműködésről kezdett megbeszélések legutóbbi fordulóján elért eredményeket. Mint mondta, fontos lépés, hogy elfogadták a programalkotás sorvezetőjét, és jelentős eredmény, hogy megállapodtak az egyéni jelöltek kiválasztásának alapelveiről. A döntések szerkezetet adnak a párbeszédnek, és megkönnyítik az együttműködést - tette hozzá.

Baja Ferenc szerint az MSZP sokat változott előnyére, és a legfiatalabb politikai erő jelenleg az országban. A fiatal csapat a Horn Gyula-típusú MSZP-t szeretné megvalósítani modern formában - emelte ki.

Hanganyag: Boros Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×