Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
314.98
bux:
150059.41
2026. augusztus 12. szerda Klára

Hende Csaba feljelentette Vadai Ágnest - lapszemle

A Népszabadság az árvíz összköltségéről, a Magyar Nemzet a végrehajtások átmeneti leállításáról ír, és arról, hogy a honvédelmi miniszter feljelentette Vadai Ágnest.

Hetekkel a nagy dunai árhullám után kezd összeállni a védekezés költsége, 95 település tízmilliárd forintot remél a vis maior keretből, és ehhez jönnek még az állami kiadások - írja a Népszabadság. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője a lappal közölte: csak a július 19-ig tartó vészhelyzet lejárta után összegzik költségeiket az érintett hatóságok, szervezetek.

A Magyar Nemzet internetes oldala arról ír, hogy egy időre leállhatnak a végrehajtások. Ugyanis majdhogynem végrehajtási moratóriummal ér fel a pénzügyi jogok biztosának azon kezdeményezése, amely szerint a bíróságoknak és a végrehajtóknak hivatalból figyelmeztetniük kellene az adósokat, ha azok kérhetik a szerződésük semmisségének kimondását. Ez akkor fordulhat elő például, ha a szerződésben a költségek felsorolása között nem szerepel külön tételként az árfolyamrés.

Folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter Vadai Ágnes, a Gyurcsány-párt képviselője, egykori honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium volt kabinetfőnöke ellen - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a feljelentés azzal lehet összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével, és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt, illetve a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket az államtitkár asszony írt alá.

Az Indexen párhuzamos interjút olvashatnak Csákányi Eszter és Kulka János színművészekkel, akik a Belvárosi Színházban nemrég bemutatott Hippolyt című darab főszerepeit játsszák. A két művész a többi között az előadásról, a Budapest Pride-ról, Horn Gyula temetéséről, a Milla-tüntetésekről, Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kijelentéseiről és a kultúrkampfról is beszélt.

Bővült az álláskínálat az idei év első öt hónapjában az előző évihez képest, de a legnagyobb munkakínálat továbbra is Győr-Moson-Sopron, Pest és Fejér megyében volt, miközben szakmák szerint a piac némileg átrendeződött: a mérnök már csak a hatodik legkeresettebb szakma volt - írja a Portfolio.hu. Ez részben az egyébként mérnökigényes gyárberuházások idei csökkenésének is betudható, amit a KSH 2013 első negyedévére vonatkozó adatai is alátámasztanak.

Lényegében nem érzik a válságot a balatoni kikötők, a fix bérlők száma változatlan, egy-egy nagyobb hajó éves tárolási díja elérheti az egymillió forintot is, az árak közelítik az adriai szintet - írja a Napi Gazdaság. Tapasztalatok szerint a tó keleti medencéjében szinte teljesen kihasználtak a vitorláskikötők, szabad kapacitások inkább a nyugati területeken vannak.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy soha nem volt még ennyi pénz az alapoknál. Globálisan ugyanis rekordszintre emelkedett az alapkezelők által kezelt vagyontömeg összege, így első alkalommal sikerült túlszárnyalni a 2007-2008-as válság előtt látott csúcsokat - írja a CNBC. 62 400 milliárd dollárra nőtt globális szinten a portfólió menedzserek által kezelt vagyon 2012-ben, ami 2011-hez viszonyítva 9 százalékos növekedést jelent.

A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy több tízmillió forintot lopott el ügyfeleitől egy zalaegerszegi kamu ingatlanos. A pénzt nyaralásra, lakásfelújításra, hétköznapi dolgokra szórta el. A 37 éves, nyolc általánost végzett nő az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő hálózat franchise partnereként 2010 decemberétől milliós összegben kért letéteket ügyfeleitől. A letéteket viszont nem a megadott célra, vagyis ingatlanvásárlásra fordította, hanem magára és élettársára költötte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×