Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
315.34
bux:
149874.78
2026. augusztus 12. szerda Klára

Devizahiteles per - meddig mehet el a bíróság?

A Kúria egy, az OTP Bank ellen indított perben kimondta, a devizahitel-szerződés érvényes, de az árfolyamrés plusz-mínusz fél százalék, azaz egy százalék lehet. Réti László, a Kúria polgári kollégiumának vezetője szerint precedens értékű ítélet született. A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke azt mondta, Magyarországon ilyen jogi kategória nincs.

Bíró jogot nem alkothat, de nagyon fontos, hogy a bíróságok egységesen alkalmazzák a jogot - mondta Réti László, a Kúria polgári kollégiumának vezetője az InfoRádiónak a Kúria csütörtöki döntésével kapcsolatban. Hozzátette: ezért az egyes bírói ítéleteknek, főleg a felsőbírósági döntéseknek komoly jelentősége van a jogegység szempontjából.

Azokban az esetekben, ahol a Kúria azt gondolja, jogegységi döntés meghozatalára van szükség, speciális eljárást alkalmaz. A precedens értékűnek érzett döntvényeket a Kúria begyűjti, majd megvizsgálja, és ha van olyan kérdés, amit jogegységi határozatban kell közzétenni, akkor ilyen határozatot tesz közzé. Ez a maximum, ameddig a bíróság elmehet. Réti László szerint ebben az esetben a precedens egy vélemény, amelyet majd az idő vagy igazol, vagy cáfol.

A Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke közölte: ez az ítélet nem a devizahitelesek társadalmi problémáját kezeli, hanem egy olyan jogi kérdéssel foglalkozik, amely szinte minden szerződésben felmerül. A kérdés, hogy bizonyos szerződéses kikötés minek minősül. A devizahiteles szerződésekben el kell dönteni, hogy az árfolyam-különbözet költségnek számít-e, és ha költségnek számít, akkor az ezzel kapcsolatos tájékoztatás a szerződésben megfelelő-e.

Az ítéletben csak azt a részkérdést mondták ki, hogy közgazdaságilag árfolyamból eredő pénzveszteség az költség, de nem olyan költség, amelyet a hitelintézeti törvény egy bizonyos kategóriába besorol. Megállapították azt is, hogy a közlési kötelezettség, amelyet a bank alkalmazott, megfelelő volt.

Ez az ügy Réti László szerint a devizahitelesek problémáját nem oldja meg, mert az alapja egy általános jogi szerződéses kérdés volt.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×