Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
315.34
bux:
149874.78
2026. augusztus 12. szerda Klára

MSZP-Együtt-PM - A közös jelöltállításról is szó lesz

Július 16-án találkoznak legközelebb az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetői, ekkor várhatóan szakpolitikai programokról egyeztetnek és a közös egyénijelölt-állításról is szó lesz - mondta Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke csütörtökön az MTI-nek. A pártszövetség azt szeretné, ha egy hónapon belül meg tudnának állapodni a szocialistákkal az egyéni választókerületek felosztásáról is.

A következő tárgyalási fordulót az MSZP székházában tartják, mivel első alkalommal, csaknem két hete az Együtt-PM volt a házigazda. Szigetvári Viktor elmondta: arra számít, ekkor megegyeznek azokról a tézisekről, amelyeket pártja a korszakváltás garanciáinak tekint, valamint a közös szakpolitikai programpontokról.

Az Együtt-PM társelnöke hozzátette: noha az első forduló utáni egy hétben sajnálatos módon nemigen történt előrelépés, a szocialista választmány ülése óta felgyorsult a tárgyalások előkészítése, így e hét végén és a jövő héten szakértői egyeztetések folynak a két párt között közjogi, gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekről.

Az Együtt-PM emellett azt szeretné - folytatta Szigetvári Viktor -, hogy a két fél "további késlekedések nélkül" július végéig állapodjon meg a közös egyénijelölt-állítás legfontosabb kérdéseiről. Saját választókerületi vezetőik névsorát már megosztották egymással.

A politikus közölte: szerdán elküldték a szocialistáknak a javaslatukat arra is, hogy milyen módszerrel, ütemezéssel lehet akár már július végére, de legkésőbb augusztus közepére megállapodás a jelöltállításról.

Konkrét személyekről, választókerületekről még nem esett szó az egyeztetéseken, ez korai lenne - jegyezte meg. Az Együtt-PM álláspontja szerint a pártoknak előbb meg kell állapodniuk arról, hogy a választási szövetség megkötése után helyi szervezeteik a jelölt pártállásától függetlenül teljes erőbedobással segítik "az egyedüli kormányváltó jelölt" kampányát.

A jelöltek megnevezése előtt a két félnek meg kell egyeznie arról is, hogy milyen arányban osztják fel egymás között a 106 egyéni választókerületet - mondta Szigetvári Viktor. Hozzátette: azt kezdeményezik, hogy "csomagban tárgyaljanak" a körzetekről, vagyis ne csak egy arányszámban állapodjanak meg, hanem vegyék figyelembe azt is, hogy közülük melyik inkább bal-, vagy jobboldali, vagy kétesélyes.

Szigetvári Viktor az MTI kérdésére elmondta: mivel a tárgyalások kezdetén ebben a sorrendben állapodtak meg, szerinte a július közepén esedékes tárgyaláson a közös listaállításról még nem esik szó.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Fontos adat érkezik ma, kivárás a tőzsdéken

Óvatos a hangulat a világ tőzsdéin. Az amerikai piacok tegnap mérsékelt eséssel zártak, miután a befektetők egyre kevésbé bíznak az amerikai–iráni megállapodás gyors megszületésében, miközben a technológiai szektorban is több nagy részvény, köztük az Amazon és az Alphabet került nyomás alá. Ázsiában már kedvezőbb, de vegyes kép rajzolódott ki, és Európában is stagnálás közelében vannak a vezető indexek. A geopolitikai feszültségek ismét az olajpiacon éreztetik leginkább a hatásukat: a Hormuzi-szoros helyzete, valamint a hajózás elleni újabb támadások miatt a Brent hordónkénti ára 90 dollár közelébe emelkedett, és már sorozatban a hatodik napja drágulhat. A nap legfontosabb makrogazdasági eseménye a délután fél háromkor érkező amerikai inflációs adat lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×