Infostart.hu
eur:
365.09
usd:
316.5
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kártalanítja fogyasztóit a Tigáz a túlszámlázás miatt

Minden olyan ügyfelét kártalanítja a Tigáz Zrt., akik a valós fogyasztásuktól eltérő összegű számlát kaptak - tájékoztatott a cég központi kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére.

A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől - olvasható a közleményben.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta el, hogy csaknem 420 ezer hibás számlát küldött ki a közelmúltban a Tigáz.

A Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal több panaszos bejelentése alapján indított vizsgálatot, és megállapította, hogy több mint 71 ezer esetben történt túlszámlázás úgy, hogy januári fogyasztást tavaly decemberiként számlázott ki a Tigáz. Az is kiderült ugyanakkor, hogy mintegy 348 ezer esetben kevesebbet számlázott ki a szolgáltató.

A cég ezért akár százmillió forintos bírságot is kaphatna, ám a politikus a tájékoztatón jelezte, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság kész eltekinteni ettől, ha a szolgáltató vállalja egyebek mellett azt, hogy kártalanítja az érintett fogyasztókat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×