Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
315.96
bux:
150150.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Már 62 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt

Eddig országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki - mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) főigazgatója szerda délután a Margitszigeten. Egyelőre erőszakkal senkit sem kellett lakhelyének elhagyására kényszeríteni - tette hozzá.

A főigazgató elmondta: minden eszköz - anyagi, technikai, emberi - rendelkezésre áll ahhoz, hogy az árvizet a mederben tartsák. A legmagasabb vízállást akkor lehet pontosan meghatározni, ha a legnagyobb víztömeg átlépi a magyar határt, ez csütörtökre, péntekre várható - tette hozzá. A fővárosi tetőzést továbbra is hétfőre várják.

Bakondi György elmondta: jelenleg 64 kockázati helyszín van a Dunán. Eddig több mint 800 ezer homokzsákot helyeztek ki, de több millió van még. Az elmúlt éjjel kétezer ember dolgozott a gáterősítéseken, nappal pedig ötezren országszerte, de ez a szám nőni fog.

Az OKF főigazgatójának közlése szerint nyolcezer ember áll rendelkezésre a honvédségnél és még ugyanennyi a katasztrófavédelemnél, továbbá 3600 rendőr, sok vízügyi dolgozó és önkéntes segítségére is számíthatnak. A katasztrófavédelemnek további 102 ezer kiképzett, polgári védelmi szolgálatra kötelezettje van - tette hozzá.

Bakondi György az eddigi költségekről nem tudott beszámolni, de idézte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábbi nyilatkozatát, amely szerint 51 milliárd forint áll rendelkezésre a katasztrófavédelmi előirányzatban, amely szükség esetén tovább növelhető.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány 15 napra hirdetett veszélyhelyzetet, ezt a parlament meghosszabbíthatja, ugyanez történt a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófánál is.

Pesti Imre kormánymegbízott, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke arról számolt be, hogy a védekezési munkálatokban a főváros, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai, a Fővárosi Csatornázási Művek, a katasztrófavédelem és önkéntesek vesznek részt.

A fővárosi Duna-parton nyolc kiemelt védekezési pont van, két helyen - a Margitszigeten és a Római-parton - már intenzív védekezés zajlik. A Margitszigeten 300 ezer homokzsákot, háromezer köbméter homokot építenek be a nyúlgátba. A szigetet kiürítik.

Hozzátette: a Római-parton zajlik az gátak megerősítése, csaknem 18 ezer homokzsákot fognak ott elhelyezni, ennyi elegendő lesz. Péntek estére mindenütt elkészülnek a gátak.

Pesti Imre megköszönte az önkéntesek segítségét, egyben fokozott óvatosságra intette azokat, akiknél illegálisan, telefonon érdeklődtek a vagyontárgyaik elhelyezéséről.

A fővárosi gátakon jelenleg 600 ember dolgozik, de ez a szám a többszörösére növelhető. További intenzív védekezés Újpesten, Csepelen és a XI. kerületben várható - tette hozzá.

Palkó György, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy 9 méteres vízmagasságig építik ki a védműveket a Margitszigeten, a Római-parton pedig 1800 méter hosszúságban támasztják meg a nyúlgátat. A Királyok útját is 9 méteres magasságig védik, szükség esetén pedig a Batthyány és a Bem téren is védekeznek.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×