Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
314.7
bux:
148483.56
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Csaknem kétmilliárd forint támogatást kapnak civil és nemzetiségi szervezetek

Csaknem kétmilliárd forint támogatást kapnak civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap 2013. évi működési pályázatain és nemzetiségi szervezetek a számukra biztosított pályázati keretből - jelentette be kedden budapesti sajtótájékoztatóján Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Latorcai Csaba helyettes államtitkár.

Hölvényi György arról beszélt, hogy a cél a korábbi évekhez hasonlóan az volt, hogy a magyarországi nemzetiségek megőrizzék és erősítsék kulturális identitásukat. A korábbi évek késve történt kifizetéseire utalva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatások odaítélésével példát kívánnak mutatni arra, hogy a pályázati kiírások rendszeresek és kiszámíthatók.

Latorcai Csaba a támogatások adatait ismertetve elmondta, hogy az államtitkárság nemzetiségi célra négy pályázatot írt ki a múlt év végén és az idei év elején. A nemzetiségi kulturális autonómia támogatására több mint 1200 pályázatot adtak be a 245 millió forint támogatási keretre.

A helyettes államtitkár elmondta még, hogy működési célú pályázatok esetében összesen 1,6 milliárd forintra pályázhattak civil szervezetek. A 6708 pályázat 42 százaléka, 2835 szervezet részesül támogatásban, ez 250 ezer és 4 millió forint közötti összegeket jelent.

A részletes eredményekről a www.civil.kormany.hu honlapon csütörtöktől lehet tájékozódni - tette hozzá Latorcai Csaba.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével
cikkünk frissül

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – van miről beszélnie Magyar Péternek. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×