Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Módosul a felsőoktatási törvény a hallgatói szerződések miatt

Húsz éven belül kellene ledolgozniuk az állami ösztöndíjas hallgatóknak tanulmányi idejüket - tartalmazza többek között a nemzeti felsőoktatási törvény módosítása, amelyet az emberi erőforrások minisztere pénteken nyújtott be a parlamentnek.

Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat szerint a korábbi hallgatói ösztöndíjszerződés-kötési kötelezettség a Felsőoktatási Kerekasztalon folytatott egyeztetések eredményeként megváltozik. Az ösztöndíj és a vállalt kötelezettség arányban áll egymással - olvasható a dokumentumban.

A javaslat alapján állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre besorolt jelentkező a beiratkozáskor nyilatkozik a képzés feltételeinek vállalásáról.

A képzés befejezését megelőzően a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szerv a nyilvántartása alapján a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatóval évente közli az általa igénybe vett állami ösztöndíj összegét.

A volt hallgatónak nem kellene teljesítenie a rendelkezésben meghatározott feltételeket, ha három gyermeket szül. Lehetővé válna, hogy a felsőoktatási tanulmányokat megkezdő és egy vagy két félév után megszakító hallgatóknak - a képzési időtartamtól függően - ne kelljen teljesíteniük a visszafizetési kötelezettséget, mert ez az idő megfelelő arra, hogy a hallgató az esetlegesen meghozott helytelen döntését visszafizetési kötelezettség keletkezése nélkül visszavonja.

A javaslat szabályozza azokat az eseteket is, amelyeknél - a hallgató kérelmére - a nyilvántartásért felelős szerv teljesítettnek tekinti a hallgató által vállalt kötelezettséget, ha oklevelét tartós betegsége, balesete, szülés miatt nem képes megszerezni. Ezek közé tartozik, ha a kötelezettségét megváltozott munkaképességére tekintettel, tartós betegsége, balesete, szülés, kettő vagy több gyermek nevelésére tekintettel, vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem képes teljesíteni.

A hatóság mérlegelési jogkörét is korlátoznák, így a törvénymódosítás a megfelelően igazolt esetekben emellett a hallgatók jogbiztonságát is erősíti.

A visszafizetés szempontjából kedvezőnek minősíthető változás a dokumentum szerint, hogy amennyiben a hallgató a képzési feltételeket nem tudja teljesíteni, az állami támogatás visszafizetési kötelezettségének megállapítása a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves, átlagos fogyasztói árindexszel növelt összeg figyelembevételével történik a korábbi jegybanki alapkamatot három százalékkal meghaladó kamatfizetési kötelezettség helyett. A visszafizetési kötelezettség így arányosabb és tervezhető a hallgatók számára.

További kedvező szabályozási változás - írták -, hogy törvényi szinten biztosított a részletfizetés, amelynek időtartama a kifizetett összeg mértékéhez igazodik.

Az Oktatási Hivatal - amely jelenleg a hallgatói szerződések nyilvántartásáért felelős szerv - szerepe átalakul, és a továbbiakban a magyar állami ösztöndíj feltételei teljesítésének nyilvántartásáért felelős szervként működik.

A rendelkezéseket a törvénymódosítás hatálybalépését megelőzően megkötött hallgatói szerződések tekintetében is alkalmazni kell, így azoknál, akik a javaslat szerint hátrányosabb helyzetbe kerülnének, a kedvezőbb feltételek érvényesítése megmarad.

Az anyag kitér arra is: módosítás alapvető célja az, hogy az adófizetők pénzéből a képzésben részt vevő hallgató felelősségét és motivációját erősítse és a szabályozás eszközeivel az eredménytelen képzéseket csökkentse. Oktatáspolitikai felelősség, hogy hosszú távra biztosítsák Magyarországon minden szakmai terület szakember utánpótlását, és a felsőoktatásra fordított adóforintokkal az államnak úgy kell gazdálkodnia, hogy ez a cél teljesüljön - olvasható az indoklásban.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×