Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A választási irodákban lehetne feliratkozni - lapszemle

A Magyar Nemzet a választási feliratkozásról ír, míg a Népszabadságban a Gyulai Húskombinát helyzetéről olvashatnak.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a kormány tervei szerint elsősorban a választási irodákban lehetne feliratkozni a 2014-es országgyűlési választásokra, és indokolt esetben akár mozgó ügyintézési rendszer is segítheti az előzetes feliratkozást.

A lapnak arra a kérdésére, hogy a járási hivatalok kapnak-e majd bármilyen szerepet a választási feliratkozás rendszerében, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes elmondta: elképzeléseik szerint a választási intézményrendszer - ahogy eddig, úgy a jövőben is - a választókerületekhez igazodna, és döntő részben nem a járási hivatali rendszerben működne. Ugyanakkor hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés.

A Népszabadság arról ír, hogy egy héten belül döntés várható a Gyulai Húskombinát jövőjéről. A kormány az uniós előírások miatt nem nyújthat közvetlen segítséget a cégnek, ugyanakkor a vállalat felszámolása sem elfogadható a kabinet számára.

Az agrárium nehéz helyzetben van: lényegében az egész húságazat segítségre szorul, és az aszály is az áremelési kényszer felé viszi a húsfeldolgozókat. A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke a sertéshúsnál az év végéig 20-25 százalékos emelkedést is elképzelhetőnek tart. Részletek a Népszabadságban.

Az Index cikkéből kiderül: áll a szemét Vácon. A város vezetése jogi lépéseket helyezett kilátásba a szállítást végző Kft. ellen, mert állításuk szerint a cég szabálytalanul elvitte a külterületekről konténereit, melyek helyén szemétkupacok halmozódtak fel. A cég vezetője szerint ugyanakkor jogosan jártak el. Ez a cég üzemeltette korábban a csörögi illegális hulladéklerakót is.

A Napi Gazdaság írása szerint kellemetlen meglepetés is érheti azokat, akik úgy döntenek, hogy más országban kezdenek új életet és nem jelentkeznek ki itthoni lakóhelyükről: hiába élnek ugyanis külföldön életvitelszerűen, ha Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkeznek, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük. A lap felhívja a figyelmet: ha a kijelentkezés elmulasztása miatt az illető továbbra is állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezik, belföldi jogállásúnak minősül.

A Portfolio.hu összeállításából kiderül, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára nem zárta ki, hogy a Jegybank mentesülhet a tranzakciós illetéki körből. Az NGM határidőre elkészítette azokat a dokumentumokat, amelyeket a Költségvetési Tanács kért a 2013-as költségvetés újraértékelése céljából.

A Pénzcentrum.hu az újabb kánikulahullám beköszöntével az irodák légkondicionálásáról készített összeállítást. A legtöbb munkahelyen állandó vita tárgyát képezi, hogy hány fokra is hűtsék az irodát. Vannak, akik azt ecsetelik, hogy a hátukról is folyik a víz, míg mások a 27 fokban is jégvermet kiáltanak. De vajon mekkora az ideális hőmérséklet, és milyen előírások határozzák meg mértékét? Ezúttal ennek járt utána a Pénzcentrum.hu.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×