Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Közzétették a "nagy adósok" listáját

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012 első negyedévében 100 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán - a bírságokat is beleszámítva - közel 2,6 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül ketten osztoznak az első helyezésen, 450-450 millió forinttal. A jogkövetkezményekkel együtt négy cégnek van 1 milliárd forint feletti adótartozása.

A NAV negyedévente teszi közzé azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek nem tettek határidőben eleget.

A NAV 2012 első negyedévében az MTI összesítése szerint összesen 14,53 milliárd forint adóhiányt állapított meg, az adóhiány után megállapított jogkövetkezmények (adóbírság, késedelmi pótlék) összege pedig 12,6 milliárd forint volt.

A nagy adósok most közzétett listáján 47 vállalkozás és 53 magánszemély neve szerepel, akad, akié többször is, sok cég adószámát pedig törölték vagy felfüggesztették.

A legnagyobb adótartozással, jogkövetkezményekkel együtt 2,59 milliárd forinttal a soproni székhelyű MASTER-COPY Kereskedelmi Kft. "dicsekedhet", amely háromszor is rajta van a listán.

A második legnagyobb adós a budapesti MILSEC Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft., a bírságokat is beleértve 1,93 milliárd forinttal, a harmadik a végelszámolás alatt álló, dunaújvárosi BIOTECHBUILD Kft. 1,15 milliárd forinttal, a negyedik pedig a nagyszentjánosi RAAB-CREDIT Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., amelynek 2010. szeptember 18-án törölte az adószámát az adóhatóság.

A magánszemélyek közül két, ugyanabban a budapesti társasházban lakó magánszemély osztozik holtversenyben az első helyen, Wang Sheng Qiang és Chen Wen Min, a jogkövetkezményeket is beleértve egyenként 450,2 millió forinttal. Õket a nyíregyházi Szegfű Tibor követi 224,3 millió, majd a győri Szilágyi András 195 millió forinttal. Összesen hét személynek van a jogkövetkezményekkel együtt 100 millió forint feletti adótartozása.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×