Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Orbán: A nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része

Orbán Viktor szerint a magyarság közös célja úgy hangzik, hogy "a nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része" minden magyar számára. A miniszterelnök ezt pénteki vajdasági látogatásának szabadkai állomásán mondta, a városi virágkiállítás megnyitóján.

A kormányfő ezt követően a Szent György-templomban mondott beszédet, ahol a templomokat a magyarság bástyáinak nevezte. Kora délután átadta a szabadkai diákotthon új szárnyát.

Orbán Viktor a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének, Pásztor Istvánnak a meghívására tartózkodik egynapos vajdasági látogatáson, és részt vesz a VMSZ kampányában, egy héttel a szerbiai választások előtt.

A kormányfő - aki Hajdújárásról érkezett Szabadkára - a városi virágkiállítást megnyitva a Szent Teréz téren elmondott beszédében úgy fogalmazott: a mostani délvidéki találkozás azt fejezi ki, hogy sok küzdelem után "végre hiszünk abban", hogy újra kivirágzik a magyarság a Kárpát-medencében, hogy a nemzet egyesítése, a VMSZ-szel közösen végzett sok munka látható közelségbe hozta a közös célok elérését. E közös cél szerinte úgy hangzik, hogy "a nemzeti összetartozás legyen a hétköznapok része" minden magyar számára, "biztonság a magyaroknak egy egyre bizonytalanabb világban".

Biztonságot, kiszámíthatóságot, tervezhetőséget a magyar nemzethez való tartozás ad majd a jövőben mindannyiunknak - mondta Orbán a több száz összegyűlt előtt, majd hozzátette, azért is látogat mindig szívesen Délvidékre, mert Budapestről nézve úgy látszik, hogy a történelem adta lehetőségekkel a legügyesebben itt sáfárkodnak.

A virágkiállításról a budapesti delegáció a Szent György-templomba látogatott, ahol az egybegyűltekhez először Pásztor István szólt, aki sorsfordítónak nevezte a jövő hét végén esedékes szerbiai választást a vajdasági magyarok szempontjából. A VMSZ elnöke hangsúlyozta: a mostani szerbiai választás, csakúgy, mint a többi, sorsfordító a helyi magyaroknak, mert ezen keresztül tudják megteremteni az esélyeik kibontakoztatásának lehetőségét. A május 6-i voksolás azonban talán a korábbiaknál is sorsfordítóbb, mégpedig a megkezdett építkezés folytatásának szempontjából - figyelmeztetett a VMSZ elnöke, aki egyúttal köszönetet mondott Orbán Viktornak azért az erőfeszítésért, amelynek eredményeként a vajdasági magyarok újra az egyetemes magyar nemzet részeivé váltak. Ez súlyos sebeket gyógyított be, ami a mindennapok szemszögéből nagyon fontos - tette hozzá.

Pásztor köszönetet mondott továbbá a magyar kormánynak a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvénnyel kapcsolatban mutatott kiállásáért.

Orbán Viktor beszédében a magyarság, a nemzeti összetartozás bástyáinak nevezte a templomokat, amelyek - mint mondta - az anyanyelv őrzésének szentélyei is. Hangsúlyozta, a magyarság a története során csak a kereszténységgel kötött olyan szövetséget, amely ezer év után is fennáll, e szövetségnek pedig a megtestesülései a templomok. Az, hogy nem a magyarok, hanem az őket elnyomók tűntek el a történelem süllyesztőjében, azért történt így, mert "keresztény közösségekben élünk szerte a Kárpát-medencében" - vélekedett.

A Szent István-i eszmének köszönhető, hogy minden viszontagság ellenére "itt vagyunk, és magyarok vagyunk" - fogalmazott a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki szavai zárásaként a templomban azt mondta: az a dolgunk, hogy megvédjük, amit ezer év keresztény magyarsága felépített.

Kora délután a miniszterelnök átadta a szabadkai középiskola diákotthonának új szárnyát. A tizenegy nevelőtanárt foglalkoztató középiskolai diákotthon 350 diáknak biztosít kollégiumi elhelyezést a térségből. A gyermekek 90 százaléka magyar nyelvű. A bővítéssel 116 új tanulót tudnak elszállásolni, ami azt jelenti, hogy nem lesz olyan magyar nyelvű jelentkező, akit vissza kellene utasítaniuk. A félmillió eurós építkezést Magyarország és a Vajdasági Nagyberuházási Alap fele-felerészben finanszírozta.

Az avatáson Orbán azt mondta: a Délvidéken a magyarok jól csinálják a dolgukat, mert újabb és újabb közösségeket teremtenek. A VMSZ jól él az autonómia lehetőségével - mutatott rá. Pásztor István a közösségi építkezés jó példájának nevezte a kollégiumi beruházást.

Orbán minden rendezvényen hangsúlyozta, hogy a május 6-i szerbiai választás nem egyszerűen egy politikai választás, döntés, hanem "igenlése a magyarként élt életnek", a magyar közösséghez való tartozásnak; a felszínen maradás kérdése. A miniszterelnök mindenkit a voksoláson való részvételre és a VMSZ támogatására buzdított.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×