Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Május 2-án választ államfőt az országgyűlés - a nap hírei

Május 2-án 10 órakor választ új köztársasági elnököt a parlament. 2013-ban már jelentős gazdasági növekedésre számít Magyarországon a kormányfő. Megszületett a bérmegállapodás a honvédelmi tárca és a szakszervezetek között.

Május 2-án 10 órakor választ új köztársasági elnököt a parlament. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság ülése után elmondta: az időpontot a hétfői plenáris ülésen jelentik be, ettől kezdve péntek reggelig lehet ajánlásokat gyűjteni az új államfő személyére.

2013-ban már jelentős gazdasági növekedésre számít Magyarországon a kormányfő. Orbán Viktor az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban fontos célnak nevezte, hogy 2012 végén az ország ne tartozzon a recesszióban lévő európai országok közé, 2013-ban pedig beléphessen a legdinamikusabban növekedő európai gazdaságok közé.

Nehéz év után új kihívásokra számít a Magyar Bankszövetség elnöke. Patai Mihály a testület ülésén közölte: a célok megvalósításához stabil gazdasági környezet szükséges, amelynek előfeltétele, hogy Magyarország minél előbb megkezdje a tárgyalásokat a valutaalappal és az unióval.

Központinak nevezte a családi gazdaságok szerepét a globális élelmezésbiztonság megteremtésében a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor Bakuban, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete regionális konferenciáján a fenntarthatóságról is beszélt. Szerinte enélkül hosszú távon nem biztosítható megfelelő mennyiségben az egészséges élelmiszerek termelése.

Továbbra is nagy az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedvezményes honosítással megbízott miniszteri biztosa. Wetzel Tamás Nagyváradon azt mondta: a magyar hatóságok a 250 ezredik állampolgársági dossziét iktatták, az igénylők közül pedig 157 ezren már letették az állampolgársági esküt.

Megszületett az ez évre szóló bérmegállapodás a Honvédelmi Minisztérium és a szakszervezetek között. Hende Csaba tárcavezető elmondta: az egyezséggel sikerült elérni, hogy a katonák és a polgári alkalmazottak elfogadható fizetést kapjanak. Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke közölte: reménykednek abban, hogy a 2013-ban az Országgyűlés elé kerülő új honvédségi törvényben már a katonák fizetését is rendezik.

Május elsejétől kormánybiztosként irányítja a közösségi közlekedés megújítását Fónagy János. A parlamenti államtitkár megbízatása egy évre szól. Feladatát díjazás nélkül látja el.

30 napon belül közös megegyezéssel távozik a MÁV Zrt. éléről a nemzeti vasúttársaság elnök-vezérigazgatója. Az új vállalatvezető hivatalba lépésének időpontjáról később döntenek. Szarvas Ferenc 2010 augusztusa óta irányította a vasúttársaságot.

További 15 milliárd forintot kaphat a BKV a működésére, ha a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadja a pénzügyi főpolgármester-helyettes költségvetés-módosításról szóló javaslatát. A főváros idei költségvetésében összességében 10 százalékos, differenciáltan végrehajtandó zárolást írtak elő, hogy megőrizzék a BKV működőképességét.

Súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal fel akarja bontani a Fővárosi Cigány Önkormányzattal kötött támogatási szerződést a fővárosi önkormányzat. Az előterjesztésről jövő szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. A szerződésbontás után a kifizetett 4 millió 10 ezer forintos támogatás kamatokkal növelt összegét követelné vissza a főváros.

Lemondott posztjáról a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatója. Gidáné Orsós Erzsébet személyes okokra hivatkozva kérte munkaviszonyának megszüntetését közös megegyezéssel. Az új igazgatót pályázat útján nevezik ki, addig Ignácz István, a gimnázium jelenlegi igazgatóhelyettese látja el a vezetői feladatokat.

Megkezdődött a világörökség éve. A Budapest Világörökségéért Alapítvány ünnepi megnyitóján Horváth János elnök emlékeztetett arra: április 16-án az Országgyűlés egyhangú döntéssel fogadta el, hogy 2012 a világörökség éve legyen.

Ökojátszótérrel, megújulóenergia-tanösvénnyel, a fenntartható közlekedésről szóló kiállítással, emellett pedig TudásPresszóval és zöld büfével várja az érdeklődőket 3 napon át a második Tudományfesztivál. A programsorozat célja, hogy a nagyközönség számára is kézzelfoghatóvá tegyék a magyar kreativitás és innováció eredményeit.

Előzetes letartóztatásba helyezte a keddi soproni kettős gyilkosság gyanúsítottjait a Győri Városi Bíróság. A 3 gyanúsított közül az egyik esetében jogerős a határozat, a másik két gyanúsított ügyvédje viszont fellebbezést nyújtott be. A dokumentumokat a megyei törvényszék bírálja el.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×