Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ingyenes lesz az iskolai lovasoktatás

Várhatóan nem minden iskolában lesz a tananyag része a lovasoktatás, ám ahol igen, ott a szülőknek ez nem jelentene plusz ráfordítást.

A kormány tervei szerint már szeptembertől beindulhat a lovasoktatás az általános iskolákban - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Kiemelte: a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak a feladata, hogy már szeptembertől a harmadik, negyedik és ötödik osztályos korosztályban beindulhasson a lovasoktatás, központi költségvetési forrásokkal.

Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára finomabban fogalmazott. "Természetesen abszurd lenne azt gondolni, hogy az összes magyar általános iskolában kötelező jelleggel lovasoktatás indul. Lehet, hogy lóval sem bírnánk, oktatóval pedig főleg nem" - fejtette ki.

Bár az új Nemzeti Alaptantervet, ami már tartalmazhatja a lovasoktatást, várhatóan csak 2013 szeptemberétől alkalmazzák, a gyerekek iskolák által szervezett lovagoltatásának lehetősége már idén szeptembertől is fennáll, hiszen a mindennapos testnevelési órák bevezetésével az öt órából kettőt akár lovaglással, vagy például úszással is tölthetnek a tanulók. Ha viszont a NAT beemelné a tananyagba a lovasoktatást, az szélesíthetné az érintettek körét.

Gloviczki Zoltán szerint ez kizárólag úgy működik, hogy ha egy iskola ezt valóban a testnevelési órák részévé teszi, vagy akár délutáni elfoglaltságként bevezeti, az a törvény által szabályozottan ingyenes kell, hogy legyen. "Tehát nem az a kérdés, hogy mennyivel tudjuk a szülőknek megkönnyíteni ezt, hanem, hogy gyakorlatilag az intézményeknek lehetővé tudjuk-e tenni" - tette hozzá.

Azt tehát, hogy hány gyereknek szervezhet iskolája lovasoktatást, elsősorban a lovardák befogadóképessége, illetve a költségvetés erre fordítható kerete határozza majd meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×