Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A magyar földért aggódtak a Parlamentben

Az LMP és a Jobbik is a magyar földért aggódott napirend előtt az Országgyűlésben. Parlamenti tudósítónk, Herczeg Zsolt jelenti.

A fideszes Rogán Antal nagyot ütött az LMP-n. Felidézte, hogy az ellenzéki párt a szükséges 200 ezer helyett csak 160 ezer aláírást volt képes összegyűjteni a népszavazásához, vagyis a saját szavazóinak a felét sem tudta megszólítani. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára ehhez csatlakozva azt mondta, hogy az LMP-nek nincs elég aktivistája, hiszen óránként hatszáz forintért tanulókat toborzott az aláírásgyűjtéshez.

A szocialista Gúr Nándor - mint ahogy jóformán minden plenáris ülésen - ezúttal is arról beszélt, hogy a kormány nem hozott létre egymillió új munkahelyet, sőt az egykulcsos adóval, az adójóváírás kivezetésével és az áfa-emeléssel még szegényebbé tette az alacsony jövedelműeket. Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár hazai, német, olasz és spanyol példákkal, valamint irodalmi idézetekkel igyekezett cáfolni az ellenzéki vádat.

Az LMP-s Szabó Rebeka és a jobbikos Vona Gábor egyaránt arról beszélt, hogy a kormány Fidesz-közeli hazai oligarchák és külföldiek kezére juttatja a magyar termőföldet. Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár válaszolt nekik. Elmondta, hogy már megalakult a zsebszerződéseket vizsgáló bizottság, az Országgyűlés pedig még idén elfogadja a földtörvényt.

A kereszténydemokrata Harrach Péter és a neki válaszoló Rétvári Bence államtitkár Mindszenty József hercegprímásról emlékezett meg, akit múlt héten rehabilitált az ügyészség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×