Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Drágul a balatoni hajózás

Öt százalékos általános áremeléssel kezdi a szezont a Balatoni Hajózási Zrt. Horváth Gyula vezérigazgató az első hajó fogadásán Balatonfüreden bejelentette, hogy az áremelkedés minden szolgáltatásra vonatkozik: a személy- és kompközlekedésre, valamint a vitorláskikötők használatára is.

Horváth Gyula emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három-négy évben nem emelt árakat a társaság. Mint mondta, 23 személyszállító hajóval, egy gyorshajóval és egy kalandvitorlással kezdi meg a szezont, 22 kikötőt üzemeltetnek újabb hajók beszerzését tervezik.

 A cég júniusban és júliusban naponta 95-96 hajójáratot indít a Balatonon, és a hagyományos programok mellett a családoknak egész napos vártúrákat ajánlanak Szigligetre, a Csobánchoz, valamint városnézést egyebek között Balatonfüredre és Tihanyba.

Horváth Gyula arról is beszélt, hogy várhatóan pünkösdkor átadják a siófoki közforgalmú kikötőt, amelyet 40-50 millió forintból újítottak meg, és amelynek egy része nosztalgia kikötő.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×