Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Wéber: Új jelenség figyelhető meg a jobboldalon

A következő köztársasági elnök mandátuma várhatóan bő két év múlva kezdődő új parlamenti ciklus háromnegyedére is kiterjed - hívta fel a figyelmet Wéber Attila szociológus, politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.

Egy régen nem tapasztalt jelenséget emelt ki Wéber Attila Schmitt Pál lemondása előtti napokból. 2006, a Fidesz választási veresége óta most fordult elő először az, hogy egy erős értelmiségi "lázadást" érzékelhettünk a jobboldalon. Ez egy új jelenség amióta a Fidesz kormányoz a szociológus szerint, aki azonban nem gondolja, hogy hasonló megfigyelhető lesz a közeljövőben.

Ez mutatja az orbáni terjeszkedés határait, és azt, hogy lehetnek olyan pontok, ahol ellenállásba ütközhet. Erre mindenképp figyelnie kell - tett hozzá a politikai elemző.

Kiemelte azt is, hogy Schmitt Pál lemondásával új ötéves elnöki ciklus kezdődik, ami azt jelenti, hogy három évet a következő kormányzati periódusban regnál. Ez akkor lesz érdekes, ha nem a Fidesz jut hatalomra 2014-ben, és most egy Orbán Viktortól jobbra álló jelölt költözik be a Sándor-palotába - mondta Wéber Attila.

Az Aréna teljes adását meghallgathata, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×