Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hol érdemes diplomát szerezi? - Hetilapszemle

A Heti Válasz Kövér Lászlóval készített interjút, a Figyelő a külföldi diplomaszerzésről készített összeállítást.

A Heti Válasz interjút készített Kövér Lászlóval, aki szerint van olyan személy, aki nála alkalmasabb a köztársasági elnöki poszt betöltésére. Az Országgyűlés elnöke, aki az új államfő hivatalba lépéséig a köztársasági elnök hatásköreit gyakorolja, elmondta: a plágiumügy tanulságának azt tartja, hogy aki vállalja a köztársasági elnöki jelölést, készüljön fel a legrosszabbra. Kövér László megjegyezte: Schmitt Pál az államfői posztot szolgálatként vállalta, és szerinte a politika nem semmisíthet meg egy egész életpályát.

Az LMP-s Schiffer András ügynökügyet feltáró javaslatának tárgysorozatba vételét célzó szavazásról szólva Kövér László úgy fogalmazott: "a szerencsére kimúlt SZDSZ nyomába lépve az LMP és Schiffer András a kérdés felemlegetésével ismét azt sugallja, hogy mindent nyilvánosságra lehet hozni. Miközben tudja, ilyen egyetlen posztszocialista országban sincs". Szerinte a rendcsinálást a padláson kell kezdeni, a még élő és bűnöket elkövető embereket pedig bíróság elé kell állítani.

A Figyelő összeállításából kiderül, hogy a külföldi diplomára áhítozó magyar diákok közül a többség angol nyelvterületre vágyik - nem véletlenül. A brit Cambridge vagy Oxford és az amerikai Harvard, Yale, vagy Stanford a világ legjobb 15 egyeteme közé tartoznak. A beiratkozók azt remélik, hogy rangos diplomával itthon jobban el tudnak helyezkedni. A lap ugyanakkor beszámol arról, hogy Magyarország is célországa egyes képzéseknek, a külföldiek például, előszeretettel folytatnak nálunk orvosi és zenei tanulmányokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×