Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nyilvánossá tette honlapján szakdolgozatát Orbán Viktor

A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.

Havasi Bertalan ezt megelőzően azt közölte: a Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját. Mint akkor írta, az ügyben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője intézkedik, és felveszi a kapcsolatot a jogi kar dékánjával, hogy bocsássa rendelkezésére a dolgozatot.

Orbán Viktor a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát. A kormányfő témavezetője Fellegi Tamás (a jelenlegi tárca nélküli miniszter) volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

Különböző orgánumok azt követően kezdtek cikkezni politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról, hogy Schmitt Pál hétfőn kisdoktori disszertációja miatt lemondott köztársasági elnöki megbízatásáról. A pecsiujsag.hu kedden arról számolt be, Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A Népszabadság utóbbival kapcsolatban azt írta: a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint a szöveg dékáni utasításra nem adható ki. A lap információi szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, aki levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×