Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Májusban negyvenhárom, januárban további tíz kórházat venne át az állam

Május elsejével negyvenhárom, majd 2013. január elsejével további tíz kórházat venne át a települési önkormányzatoktól az állam - derül ki a kormány honlapján csütörtökön közzétett törvénytervezetből.

A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés melléklete szerint május elsejével az ország valamennyi megyéjéből összesen 43 egészségügyi intézmény kerülne állami fenntartásba. Ezek száma megyénként eltérően oszlik el; egy megyében négy kórház a legtöbb, de minden megyében legalább egy intézmény átkerül az államhoz.

Megyénként négy kórháztól válnak meg a települési önkormányzatok Bács-Kiskun, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében három intézményt érint az átadás-átvétel.

A legtöbb megyében két kórház kerül át az önkormányzatoktól állami kézbe. Ezek: Pest, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna, Somogy, Vas és Győr-Moson-Sopron megye.

Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében pedig egy-egy intézmény válik állami fenntartásúvá.

A jövő január elsejei átvételben hat megye tíz egészségügyi intézménye érintett. Ezek közül Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyében kettő-kettő, míg Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben egy-egy kórház kerül át állami kézbe.

A javaslat általános indoklásában az olvasható: a kormány célként határozta meg az egészségügyi intézményrendszer átalakítását az ellátás színvonalának emelése, egységessége és hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében. Ezért az állam három lépcsőben átveszi az önkormányzatoktól a fekvőbetegek ellátását biztosító intézményeket. A megyei intézmények átvétele megtörtént, második lépcsőként állami fenntartásúvá vállnak a helyi önkormányzatok aktív és a vegyes fekvőbeteg-ellátást biztosító kórházai, míg harmadik ütemben a krónikus ellátást biztosító kórházai következnek.

Kiemelték: az átvett intézmények keretében nyújtott ellátás így a jövőben nem függ az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától, eladósodottságának mértékétől, ezzel biztosítva a társadalom minden tagja számára - lakóhelytől függetlenül - a közel azonos színvonalú egészségügyi fekvőbeteg ellátást.

A jogszabálytervezet meghatározza, hogy az önkormányzatokról az átvett intézményekhez kapcsolódó adósságot is átveszi az állam.

Az előterjesztés rendelkezik továbbá az önkormányzat állományában az egészségügyi intézmények irányításával, felügyeletével foglalkozó munkatársak továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokról, valamint kötelezően előírja az átvett intézmények vezetésére a pályáztatást.

Kimondják továbbá, hogy az intézmények egészségügyi szakellátási kötelezettségeiről - kormányrendeletben meghatározott eljárásban - 2012. július elsejei hatálybalépéssel, szakértői vélemények figyelembevételével döntenek.

A tervezet szövege emellett arra is kitér, hogy 2012. december 31-éig kell létrehozni az országos várólista-nyilvántartást, valamint a térségi várólistákat az adott térségben az adott ellátások tekintetében a térségben működő egészségügyi szolgáltatók által vezetett intézményi várólisták alapján.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×