Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
326.17
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Budapesten egyeztetett az ET főtitkára - a nap hírei

Egyebek mellett a bírósági reformról egyeztetett Budapesten az Európa Tanács főtitkára. Elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát a kormány. Szemerédi Endre Széchenyi-díjas matematikus kapja az idén az Abel-díjat.

Konstruktívnak nevezte budapesti tárgyalásait az Európa Tanács főtitkára. Thorbjörn Jagland Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, és Martonyi János külügyminiszterrel egyeztetett a bírósági reformról, az egyházügyi törvényről és a sajtószabadságról. A főtitkár hangsúlyozta: az Európa Tanács szerint az Országos Bírósági Hivatal létrehozásával túl nagy jogkör került egy kézbe, a médiatanács pedig túl nagy hatáskört kapott. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes emlékeztetett: a kormány - a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján - már múlt pénteken javasolta az Országgyűlésnek a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítását. Hozzátette: május végéig módosítani kell a médiaszabályozást, ezért a kabinet várja az Alkotmánybíróság válaszát a határozat kifogásolt pontjairól. Az Európa Tanács égisze alatt tevékenykedő független jogi szakértői testület a héten közzétett állásfoglalásában a magyar egyházügyi törvényt összességében megfelelőnek tartotta, de úgy ítélte meg, hogy a jogszabály túlzó, valamint önkényes kritériumokat támaszt az egyházként való elismeréshez.

Hogyan segít az eszközkezelő?

Havi néhány ezer forint bérleti díjat fizetnek majd azok a bajba került devizahitelesek, akiknek otthonát a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolta - jelentette be a kormányszóvivő. Giró-Szász András elmondta: az eszközkezelő 2014 végéig 25 ezer ingatlant vásárol meg az eredeti vételár 35-55 százalékáért, amit a korábbi tulajdonos havonta a forgalmi érték másfél százalékának 1/12-ed részéért bérelhet vissza. A lakást később visszavásárolhatja a bérlő, vagy az önkormányzat tulajdonába kerülhet. Az MSZP kifogásolja, hogy a kabinet olyan kritériumokat állított fel, amelyek töredékére korlátozzák azok számát, akik igénybe vehetik a nemzeti eszközkezelő segítségét.

Elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát a kormány

Elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát a kormány. A kormányülés után elhangzott: a kabinet stratégiai ágazatként kezeli a mezőgazdaságot, ezért olyan viszonyokat kíván teremteni az ágazatban, hogy minél többen válasszák a jó minőségű, helyben termelt, egészséges magyar élelmiszert.

Nem tetszik az országgyűlési törvény az MSZP-nek

Elfogadhatatlannak tartja az országgyűlésről szóló új törvényjavaslatot és a hozzá kapcsolódó házszabály-módosítást az MSZP. A szocialista Ujhelyi István úgy vélte: a törvényjavaslat rendszabályaival a házelnök szinte korlátlan hatalommal szűkítheti az ellenzéki képviselők jogosítványait.

Nem aktiválja a felmondóleveleket a rezidensszövetség


A bejelentett béremelés után nem aktiválják a letétbe helyezett felmondóleveleket az egészségügyi dolgozók - jelentette be a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Papp Magor az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedésének nevezte az egészségügyi ágazat bérrendezését, és közölte: remélik, a béremelés 2013-ban is folytatódik. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden közölte: csaknem 86 ezer egészségügyi dolgozó alapbérét emelik meg az idén.

A többség támogatja az IMF-tárgyalásokat

A Medián legutóbbi felmérése szerint már a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka támogatja, hogy Magyarország újra felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal. Decemberben ez az arány még 44 százalék volt. Beck László kutatási igazgató az InfoRádiónak elmondta: a válaszadók a kormány intézkedései közül az IMF kapcsolatfelvétele után a különadókat támogatták leginkább, míg az egykulcsos jövedelemadó szerepel az utolsó helyen, ezt januárban a megkérdezettek 70 százaléka utasította el.

Több pénz jut kutatási együttműködésre

Az eddigi többszörösére, 800-ról 2.800 millió euróra nő a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban az EUROSTARS kutatási együttműködési program forráskerete - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán elmondta: az Európai Bizottság és az úgynevezett EUREKA-tagállamok közös programja az innovatív, jelentős növekedési potenciállal rendelkező, kutatási-fejlesztési tevékenységet végző kis- és közepes vállalkozásokat támogatja.

Abel-díjat kap Szemerédi Endre

Szemerédi Endre Széchenyi-díjas matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja kapja az idén az Abel-díjat. A matematikai Nobel-díjként is emlegetett elismeréssel kimagasló matematikai eredmények elérését, alapvető matematikai problémák megoldását, új technikák és alaptételek kidolgozását, új kutatási területek megalapozását jutalmazzák.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×