Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szijjártó: Egy-két ügyben "újabb fázisba" léphet a kötelezettségszegési eljárás

A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben "újabb fázisba" lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság.

Szijjártó Péter hétfő reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a magyar kormány úgy látja, hogy a kötelezettségszegési eljárások egy részét már most le lehet majd zárni, ugyanis megállapodásra tud jutni az Európai Bizottsággal. "Egy-két ügyben pedig könnyen elképzelhető, hogy a bizottság majd egy újabb fázisba lépteti az eljárást, hiszen nem tudunk megegyezni, megállapodni, vagy az érveinket nem fogadják el" - közölte.

Arra a kérdésre, hogy ez akár bírósági ügyet is jelenthet-e, úgy reagált: mivel még nem ismerik a bizottság válaszát, nem akar "több lépcsőfokkal előre gondolkodni" az ügyben.

Az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított január közepén Magyarország ellen: a jegybank függetlenségét érintő szabályozással, a bírói munka felső korhatárával, illetve az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokkal kapcsolatban.

Ugyancsak hétfő reggel a tv2 Mokka című műsorában elsősorban a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslatról kérdezték a miniszterelnök szóvivőjét, aki ezzel kapcsolatban kifejtette: várhatóan március közepén a tagállami pénzügyminiszterek elfogadják majd a bizottság javaslatát, és ajánlásokat fognak megfogalmazni a magyar hiány csökkentésére.

"Egészen biztosak vagyunk abban, hogy ezen ajánlások között lesznek olyanok is, amelyeket Magyarország már megtett" - jelezte Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a kabinet az ajánlásokat megtölti majd tartalommal, és "hat hónapon belül ezt az ügyet szépen csendben le lehet zárni".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×