Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Andor: Nem vesznek el Magyarországtól uniós forrásokat

Andor László szerint Magyarországtól nem vesznek majd el uniós forrásokat. Az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa egy hétfői budapesti idősügyi konferencia szünetében kérdezték újságírók.

Andor László szerint "gyakorlati valószínűsége nincs" annak, hogy "tényleg elveszne bármilyen összeg, akár egy euró is". Mint mondta, érdemesebb ezt egy technikai kérdésnek tekinteni, ami a következő hónapok folyamán meg fog oldódni. Szavai szerint "gyakorlatilag sínen van egy olyan folyamat, amely megoldhatja a még nyitott kérdéseket ezzel kapcsolatban".

Közlése szerint, ő már korábban is azt mondta, illetve nyilatkozta, hogy nem fognak Magyarországtól elvenni uniós pénzeket.

Arra kérdésre, miért nem volt ott, amikor a Magyarországgal kapcsolatos döntést meghozták, azt mondta, a biztosoknak össze kell hangolniuk a programjaikat, és ez sokszor nagyon nehéz, mert kötelezettségeket vállalnak több héttel vagy hónappal korábban.

"Részt vettem abban a vitában, elég súlyos érveket írásban mondtam; sok esetben az írásban leadott véleménynek még nagyobb a jelentősége, mint hogy ha valaki szóban szól hozzá" - fogalmazott.

Az MTI-nek arra a felvetésére, utólag nem bánta-e meg, hogy nem vett részt azon az ülésen, azt mondta: egy kicsit furcsa, amilyen felhajtás keletkezett emiatt, hiszen tartalmi szempontból nem látom, hogy bármi kifogás érhetné az eljárást. Azt hangoztatta: "az a látszat keletkezett, mint hogy ha én nem végeztem volna a feladatomat, pedig elvégeztem".

Február 22-én jelentették be Brüsszelben, hogy az Európai Bizottság azt javasolja, jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

Andor László EU-biztos akkor az MTI-nek azt mondta, azért maradt távol az EB-ülésről, mert a február 22-i, budapesti nyugdíj-konferencia időpontját, ahol megjelent, már jóval korábban fixálták, állásfoglalását pedig írásban juttatta el a bizottsághoz. Arra a kérdésére, hogy méltányos, arányos, igazságos-e a döntés, ahogy azt korábban várta, igennel felelt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×