Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.74
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Adóssággal küzd a Nemzeti Galéria

Mintegy százmillió forint adósság szorongatja a Magyar Nemzeti Galériát. Az intézmény gazdálkodását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és költségvetési felügyelő is vizsgálja.

Adósságok nélkül vette át elődjétől a patinás kulturális intézményt, ám adóssággal terhelve távozott a Magyar Nemzeti Galéria decemberben lemondott főigazgatója, Csák Ferenc - írja a Magyar Nemzet.

A napilap információi szerint Csák Ferenc - Hiller István korábbi kultuszminiszter államtitkára - az országgyűlési választások előtt, 2009 novemberében, egyetlen pályázóként nyerte el a galéria vezetését, és 2010 márciusában új kabinetiroda létrehozásával, új logók terveztetésével kezdte munkáját, majd egy műtárgyvizsgálatokra szakosodott magáncéget is beköltöztetett volna a galériába, amely rövid múltja ellenére 2008-ban milliárdos közbeszerzési eljáráson aratott sikert.

Ellentmondásos a Munkácsy Alapítvány és a Nemzeti Galéria együttműködése, hiszen bár a magánalapítvány a kiállítások költségeit megelőlegezi, de a profit jelentős része is nála marad, így az intézmény jószerivel semmit nem tud finanszírozni saját bevételeiből.

Csák Ferenc egy tavalyi televízió-interjúban fél-profitorientált szervezetnek nevezte a Nemzeti Galériát, és 320 millió forintos bevételi tervről beszélt.

A Magyar Nemzet információja szerint Csák Ferenc főigazgató távozásáig több mint 80 millió forint lejárt tartozás és több mint 30 millió forint, az idei évre átütemezett adósság halmozódott fel a galériában.

A hiány okainak feltárása jelenleg is tart.

Az InfoRádió megkereste az ügyben a Magyar Nemzeti Galéria működést vizsgáló költségvetési felügyelőt, Kovács Bálintot, aki későbbre ígért tájékoztatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: az estéhez közeledve az euró jegyzése 364,3-as szintre, a dolláré pedig 324,6-ig gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×