Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.43
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Éger: Tovább csökken az orvosok maradási kedve

Napokon belül a kormány elé viszi béremelési javaslatait az egészségügyi államtitkár. Nem mindenki bízik azonban a megegyezésben - hangzott el a Figyelő által szervezett egészségügyi konferencián.

Azt továbbra sem árulta el Szócska Miklós, hogy milyen összegek merültek fel a bértárgyalásokon, de utalt rá, hogy nagyon gyorsan megszülethet a megállapodás. Napokon belül tájékoztatjuk a szervezeteket, hogy mi az a javaslat, amit a kormány elé viszünk - hangsúlyozta. Leszögezte ugyanakkor azt is, idén csak a béremelés első lépésére van keret.

Ha érdemi lépcsőket látunk, a maradásra fogunk törekedni. Ezt mondta Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke, aki hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szűk a határidő: "alig egy hónap van hátra abból a három hónapból, amit biztosítani tudtunk" - fogalmazott.

Papp Magor fontosnak tartja azt is, hogy a bérrendezés mellett az egyetemi- és szakképzési színvonal is javuljon, és hogy kialakulhasson egy monitoring és visszajelző rendszer.
Nem bízik viszont a megegyezésben Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A cél, hogy itthon maradjanak az orvosok, a jelenlegi bértárgyalások és források mentén nem teljesíthető. Tovább csökken a maradási kedv, és tovább csökken az utánpótlás, és fokozódik a munkaerő krízis - véli Éger István, aki azt is elmondta, hogy évek óta ígérik az iparűzési adó eltörlését, de ez még mindig nem történt meg; hogy a katasztrófaegészségügyi szabályok módosítását a kollegák "fenyegetésnek élték meg", a külföldről érkező orvosok garantált bérének előírása pedig "fájt" az egészségügyben dolgozóknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×