Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lázár: 200 milliárdnyi tartalék jövő őszig ne legyen felhasználható!

Támogatja a Fidesz-frakció azt a kezdeményezést, hogy a jövő évi büdzsébe betervezett 200 milliárd forintos országvédelmi alap és kamatkockázati tartalék 2012 első kilenc hónapja után legyen csak felhasználható - közölte Lázár János.

A Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 200 milliárd forintnyi tartalékot meg kell őrizni jövő őszig. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez az ezen felüli 100 milliárd forintos általános tartalékot nem érinti.

Kérdésre szólt arról is, hogy Magyarország 2012-es gazdasági növekedési várakozásait a német gazdasági kormányzat Németország növekedésére vonatkozó végső előrejelzése fogja meghatározni. Lázár János szerint a jövő évi magyar költségvetés érdemi módosítására nem lesz szükség, úgy látja, adott esetben a tartalék növelése lehet megoldás.

Arra a felvetésre, hogy múlt héten azt mondta, százszázalékos a kormánypárti képviselőcsoport bizalma Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterben, hétfői tájékoztatóján Lázár János azt közölte: ez már 110 százalék. Arra a kérdésre, hogy mi növelte meg a bizalmat, azt válaszolta, hogy az elmúlt hét eseményei. Álláspontja szerint "az elmúlt húsz évben a magyar államadósság csökkentéséért Matolcsy György vezetésével ez a gazdasági kormányzat tett a legtöbbet".

Kitért arra is, osztja azokat a nézeteket, hogy igenis intenzív spekuláció zajlik a forint ellen. Ez egy realitás - jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a spekuláció fékezése, tompítása, megakadályozása a kormányzat feladata, felelőssége.

A frakcióvezető a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokkal kapcsolatban kifejtette: a következő évtizedek igazságszolgáltatási rendszerét alapjaiban meghatározó átalakítással kapcsolatban csaknem 12 milliárd forint összegben módosul a büdzsé kiadási oldala. Ennek keretében megújul a Pest Megyei Bíróság épülete, nő a bírósági dolgozók és az ügyészek száma, továbbá 8-10 százalékkal emelkedik a bírák és az ügyészek fizetése 2012-ben - sorolta.

Lázár János egyben bejelentette, várhatóan három héten belül megválasztja a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria, valamint az Országos Bírósági Hivatal elnökét a parlament. Az elnökök személyére Schmitt Pál köztársasági elnök tesz javaslatot.

Az igazságszolgáltatási kiadások mellett a költségvetési javaslatot érintő változtatások között említette az árváknak biztosított otthonteremtési támogatás felhasználásának átalakítását. Változik a tervezett támogatása a Lakitelek Népfőiskolának, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának, a Magyar Rákellenes Ligának, a Magyar Művészeti Akadémiának, továbbá támogatják a nagyberuházások közül az Erkel Színház rekonstrukcióját, a Puskás- és az Albert-stadion felújítását, a Ferihegyi út meghosszabbításának előkészítését, a budapesti Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca rekonstrukcióját, valamint a hatvani Grassalkovich-kastély felújítását is.

Azzal kapcsolatban, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint Magyarország recesszióba süllyed jövőre, és egyúttal az OECD a befektetői bizalom helyreállítása érdekében hitelmegállapodás megkötését sürgette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), Lázár János úgy reagált: a kormányzat pénteken egyértelműen nyilatkozott arról, hogy megállapodást kell kötni az IMF-fel, a bankszövetséggel és a pénzügyi szektorral.

A frakció ebben maximálisan támogatja a kabinetet - közölte, hozzáfűzve, nincs meghátrálás abban, hogy a terheket három csoportnak kell viselnie, a háztartásoknak, az államnak és a piacnak. A piaci szektornak meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy viselnie kell a terheket és a kockázatokat - mondta, megjegyezve, hogy a kockázat alatt a végtörlesztésre gondol.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×