Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Betelt a keret a rezidensek ösztöndíjprogramjában

Betelt a keret a rezidenseknek meghirdetett ösztöndíjprogramban, amelynek résztvevői a szakorvosképzésük ideje alatt bizonyos feltételek teljesítése mellett havonta nettó százezer forintot kapnak.

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) kedden a honlapján azt közölte: a Markusovszky Lajos-ösztöndíj költségvetési kerete kimerült, így nem áll módjukban több pályázatot befogadni.

Az EEKH felsorolása szerint a november elsején lezárult körben 74 szakorvosjelölt pályázott sikerrel. Velük együtt a szakorvosjelöltek számára meghirdetett ösztöndíjprogramba összesen 524-en kerültek be.

Az előzetes bejelentés szerint a több mint 480 millió forintos keretösszegű program Markusovszky Lajos-ösztöndíjára mintegy hatszáz szakorvosjelölt, a Than Károly-ösztöndíjra pedig húsz szakgyógyszerész-jelölt pályázhatott.

Miután a hónap elsejéig beérkező pályázatokat mindig az adott hónap közepén bírálták el, a mostani nyertesek a november 1-je előtt pályázók közül kerültek ki. Az 1-je után benyújtott pályázatokat már nem fogják elbírálni - írta a hivatal.

Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár július közepén jelentette be: havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt.

Az első körben, augusztus 22-ig 124 szakorvos jelentkezett, közülük 112-en adtak be sikeres pályázatot. Ezt követően, szeptemberben az államtitkárság meghirdette a kibővült Markusovszky-ösztöndíjprogramot, melynek pályázati feltételeit a Magyar Rezidens Szövetséggel közösen több pontban módosították. Ennek eredményeképpen a pályázók választhatnak, hogy az ösztöndíj folyósítása után annak időtartamával megegyező ideig teljes munkaidőben vagy annak kétszeres idejéig félállásban dolgoznak közfinanszírozott hazai egészségügyi szolgáltatónál. Az ösztöndíjprogram az idén végzett orvosok mellett nyitott volt azok előtt is, akiknek legalább egy évük még hátravan az első szakképzés idejéből. A kibővített pályázatnak is feltétele, hogy a részt vevők nem fogadhatnak el hálapénzt.

A pályázat második körében 396 rezidens nyújtotta be pályázatát, közülük 338-an pályáztak sikerrel. Október közepéig 450 rezidens csatlakozott az államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogramhoz.

Szócska Miklós korábban is többször elmondta: az ösztöndíjprogram nem csak egy lépés a rezidensek helyzetének rendezésére, hanem egy folyamat része. Ennek kapcsán azt javasolta a rezidenseknek, hogy dolgozzanak együtt a Markusovszky-ösztöndíjprogram kiterjesztésén.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×