Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Tarlós módosíttatná a szmogriadóra vonatkozó rendeletet

Még novemberben kezdeményezheti a szmogriadóra vonatkozó rendelet módosítását a főpolgármester a fővárosi közgyűlésben - tudta meg az InfoRádió. Tarlós István korábban belső vizsgálatot indított annak kiderítésére, ki a felelős a szmogriadó riasztási fokozatának félreérthető bevezetéséért.

Kivizsgáltatja a főpolgármester, ki a felelős azért, hogy a múlt pénteken rosszul hirdették ki a szmogriadó riasztási fokozatát a fővárosban. A Főpolgármesteri Hivatal péntek hajnalban jelezte: mivel a levegő szennyezettségének mértéke indokolttá tette, Tarlós István elrendelte a riasztást. A közlemény szerint emiatt a fekete és piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek már pénteken reggel sem hajthattak be a belvárosba.

Azért, hogy a korlátozásnak érvényt szerezzenek, a rendőrök pénteken fokozott ellenőrzésbe kezdtek: 32 sofőrre összesen 172 ezer forintnyi bírságot szabtak ki.

Még pénteken kiderült azonban, hogy a hivatal a saját rendeletét szegte meg: aszerint ugyanis az korlátozó intézkedések a riasztási fokozat kihirdetése esetében nem azonnali hatállyal, hanem a követő napon, reggel 6 órától lépnek életbe. A Fővárosi Önkormányzat környezetvédelmi osztályának vezetője, Molnár Zsolt akkor közölte: újraértelmezték a jogszabályt, így visszavonták a néhány órával korábban kiadott járműkorlátozást.

A megbüntetett autósoknak így nem kell befizetniük a bírságot, erről levélben értesítik majd őket - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Horváth Katalin Fanni.

A főpolgármester jelenleg New Yorkban tárgyal, várhatóan jövő héten érkezik vissza Budapestre. Az InfoRádió úgy tudja, hogy Tarlós István még ebben a hónapban kezdeményezni fogja a szmogriadóra vonatkozó rendelet módosítását a fővárosi közgyűlésben.

Szmogriadót bejelenteni, és amiatt korlátozó intézkedéseket bevezetni csak azokon a településen lehet, ahol az önkormányzatnak van - helyi rendeletben meghatározott - szmogriadóterve. Azt, hogy mely településeknek kötelező ilyet tervet készíteniük, számos szempont alapján írják elő, ilyen a többi között az ott élők száma is. Magyarországon több település rendelkezik szmogriadótervvel, mint amennyinek feltétlenül kötelező lenne.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×